Versenytánc: ez volt 2013

Kigyűjtöttük a 2013-as év világ- és Európa-bajnokságainak magyar versenytáncos eredményeit így az új év kezdetén. Több kellemes meglepetést hozott az elmúlt év, de természetesen voltak olyan világversenyek, amelyekről talán jobb helyezést vártunk. A Standard formációs világ- és Európa-bajnokság kivételével mindenhol volt magyar résztvevő, és általában két páros képviselte a magyar színeket.

Ha szigorúan csak a helyezéseket nézzük, akkor legjobban Kiss Mihály és Bánkúti Ágnes szerepelt tavaly: ők a Senior II. Latin világbajnokságon az 5. helyen végeztek a döntőben. 

Mindhárom felnőtt világbajnokságon elődöntőig jutottak a magyar párok, az Európa-bajnokságon tíztáncban pedig középdöntős szereplésnek örülhettünk Szombathelyen. Az ifik az Európa-bajnokságról "szállították" mindhárom számban az elődöntőt, a világbajnokságokon - különböző okok miatt - a standard vb kivételével nem a legjobbjaink vettek részt, de utóbbin egy elődöntős helyet szereztünk. A junioroknál csak világbajnokságot rendeznek, a fiatal táncosaink teljesítményére nem lehet panasz, hiszen egy igen remek középdöntős 10. helyet táncoltak össze tíztáncban és standard táncokban mindkét párosunk elődöntőbe jutott. A seniorok - a már fentebb említett kettős kivételével - egyelőre még csak ismerkednek a világversenyek hangulatával, ízével, de bízunk benne, hogy hamarosan ők is egyre jobb eredményeket hoznak majd.

A latin formációs világversenyeken a magyar csapatok ott voltak a döntő közelében, mindenképpen drukkolunk nekik, hogy ebben az évben még jobb eredményekkel térhessenek haza. Reméljük idén újra lesz standard formáció is a nemzetközi megmérettetéseken.

Természetesen számos jó eredményt értek el a magyar táncosok a nemzetközi versenyeken is, amelyekről év közben folyamatosan beszámoltunk. Reméljük ebben az évben még több sikerről, jó helyezésről adhatunk hírt!

Sok szép pillanatot kívánunk minden táncosnak és táncot kedvelőnek 2014-re!

Világbajnokságok:
Felnőtt Latin: 24. Nagymihály Balázs, Szalai Ágnes 66. Süttő Roland, Tombácz Anikó
Felnőtt Standard: 20. László Csaba, Páli Viktória 49. Szepesi József, Farkas Bettina
Felnőtt Tíztánc: 20. Hegyes Bertalan, Kis Violetta

Ifjúsági Latin: 53. Katona András, Kovács Klára Nikoletta
Ifjúsági Standard: 17. Bencze István, Kilin Dóra 45. Petar Marjanovic, Kuti Kamilla
Ifjúsági Tíztánc: 34. Kiss Olivér, Laskovics Réka

Junior Latin: 27. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka 36. Pellei Mihály, Tereza Sedlakova
Junior Standard: 21. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka 23. Kulják Krisztián, Bálint Nikoletta
Junior Tíztánc: 10. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka

Senior I. Latin: 41. Szabó Zsolt, Ónodi-Szabó Valéria
Senior I. Standard: 43. Cseh István, Ádám Laura 45. Szabó Zsolt, Ónodi-Szabó Valéria

Senior II. Latin: 5. Kiss Mihály, Bánkúti Ágnes

Latin Formációs: 8-11. Gála TE, Zalaegerszeg 8-11. Savaria TSE, Szombathely

Latin Kűr: 14. Hende Máté, Karcagi Dalma
Standard Kűr: 9. László Csaba, Páli Viktória 12. Budai Attila, Barna Lilla

 

Európa-bajnokságok:
Felnőtt Latin: 31. Nagymihály Balázs, Szalai Ágnes 44. Süttő Roland, Tombácz Anikó
Felnőtt Standard: 20. László Csaba, Páli Viktória 36. Szepesi József, Farkas Bettina
Felnőtt Tíztánc: 12. Hegyes Bertalan, Kis Violetta

Ifjúsági Latin: 16. Hidi Balázs, Szőke Zsuzsanna 43. Horváth Kende Soma, Karcagi Laura
Ifjúsági Standard: 19. Bencze István, Kilin Dóra 48. Petar Marjanovic, Kuti Kamilla
Ifjúsági Tíztánc: 17. Horváth Kende Soma, Karcagi Laura

Latin Formációs: 8. Gála TE, Zalaegerszeg 11. Savaria TSE, Szombathely

Címkék: