TáncSport MB és Hungarian Dance Open: öt érem született vasárnap

A TáncSport Magyar Bajnokságok és Hungarian Dance Open negyedik versenynapján Szigetszentmiklóson négy magyar bajnokot avattak és öt WDSF Open kategóriában hirdettek győztest. Az Openeken egy magyar győzelem született, emellett három ezüst és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők, így kilenc éremmel zárult a hétvége. A magyar bajnoki kategóriákban három címvédés mellett egy új győztest avattak.

A délelőtt programban két magyar bajnoki döntő szerepelt, a Senior I-II. Latin Magyar bajnokságot az 5 fős mezőnyben Kovács Máté és Makai Zsuzsa nyerte meg, míg a Senior III. Latin Magyar Bajnokságon a 3 induló közül Berta Mihály és Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi párosát látták a legjobbnak a pontozók.

Este két magyar bajnokot avattak. A Profi Standard Magyar bajnokságon a címvédő László Csaba és Páli Viktória győzött Budai Attila és Barna Lilla előtt. 

A Tíztánc Magyar bajnokságon a 19 fős mezőnyben Hegyes Bertalan és Kis Violetta idén sem talált legyőzőre, sorozatban a hatodik bajnoki címüket szerezték meg. Az ezüstérmet Sorin Andrei Neagu és Elek Réka vihette haza, míg a dobogó harmadik fokára Karikó-Tóth Tamás és Száraz Evelyn állhatott fel.

A délutáni programban a Senior I. Standard Openen a 15 fős mezőnyben három magyar páros jutott be a döntőbe. Balogh Csongor és Szabó Anita megnyerte a versenyt - csakúgy mint az elmúlt két évben -, Kemény Tamás és Princz Nóra bronzérmes lett, míg Horti Árpád és Fekete Krisztina a 6. helyen zárt.

A Senior III. Standard Openen a 25 fős mezőnyben Kránicz József és Dobó Erika bejutott a döntőbe és ezüstérmet szerzett egy szlovén kettős mögött.

Az Ifjúsági Standard Openen Szalai Dénes és Balla Petra volt döntős a magyar párok közül, ők az 5. helyen végeztek. 

A Senior II. Latin Openen a 13 fős mezőnyben mindkét magyar páros bejutott a döntőbe: Kiss Mihály és Farkas Mónika - az előző évhez hasonlóan - ezüstérmet szerzett, míg Szabó Zsolt és Ónodi-Szabó Valéria az 5. helyen zárt.

Az Ifjúsági Latin Openen a 39 fős mezőnyben két magyar páros volt ott a fináléban: az egy nappal korábban ifi latin magyar bajnoki címet szerző Sulyán Bálint és Bálint Nikoletta ezüstérmes lett, míg Szalai Dénes és Balla Petra az 5. helyen végzett.

A versenynapot színesítette a Retró Botafogó formációs csapat, akrobatikus rock'n'roll lányformáció, hip-hop bemutató és kerekesszékes verseny is.

Molnár Andrea és Markó Róbert először vezetett együtt versenynapot és remekül működtek együtt, Federico Costanzi pedig idén is jobbnál-jobb zenékkel emelte a verseny fényét.

Tíztánc Magyar bajnokság (19 induló):
1. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta
2. Sorin Andrei Neagu, Elek Réka
3. Karikó-Tóth Tamás, Száraz Evelyn
4. Popovics Richárd, Dénes Edina
5. Schwarz Péter, Lucz Laura
6. Borbás Csaba, Tóth Emília 

Senior I-II. Latin Magyar bajnokság (5):
1. Kovács Máté, Makai Zsuzsa
2. Kiss Mihály, Farkas Mónika
3. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia
4. Tímár Attila, Szalontai Kata Judit
5. Szabó Zsolt Mihály, Ónodi-Szabó Valéria

Senior III. Latin Magyar bajnokság (3):
1. Berta Mihály, Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi
2. Savanya László, Savanyáné Árvai Margit
3. Nagy István, dr. Magyar Márta

Profi Standard Magyar bajnokság (2):
1. László Csaba, Páli Viktória
2. Budai Attila, Barna Lilla 

 

A WDSF Openek eredménye:

Ifjúsági Latin Open (39 induló):
1. Yahor Koval, Aliaksandra Kotava (Fehéroroszország)
2. Sulyán Bálint, Bálint Nikoletta (Magyarország)
3. Alexandros Saoulidis, Veronika Takova (Görögország)
4. Ivan Jarnec, Ana Ekart (Szlovénia)
5. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra (Magyarország)
6. Romans Dobrecovs, Smilte Paldauskaite (Litvánia)
...
12. Nagy Márk, Marschall Zita Olivia (Magyarország)
13. Szabó Ádám, Fábián Anna (Magyarország)
14-15. Mózer Adrián, Lévai Doroti (Magyarország)
17-18. Novák István, Sebesi Daniella (Magyarország)
17-18. Somoskői László, Pós Polett (Magyarország)
19-20. Gál Krisztián, Vörös Liza (Magyarország)
19-20. Szűcs Dávid, Csermák Klaudia Noémi (Magyarország)
21-22. Szabó Robin László, Tóth Enikő (Magyarország)
24. Jóvári Levente Tamás, Kaszás Orsolya Edina (Magyarország)
28-29. Szabó Ábel Zsombor, Bokodi Panna (Magyarország)
28-29. Rischák Balázs, Gálfi Petra (Magyarország)
31. Rákóczy Zsombor, Józsa Janka (Magyarország)
32. Balas Roland Marco, Unger Fanni (Magyarország)
33. Börcsök Balázs, Németh Laura (Magyarország)
35. Bánáti Marcell, Kilner Panna (Magyarország)
36. Szőke Bálint, Szmilek Jázmin (Magyarország)
37. Kővágó Dávid, Peták Magdolna (Magyarország)
38-39. Dunai Bence, Horváth Petra Vanda (Magyarország)

Ifjúsági Standard Open (31):
1. Marco Bodini, Kristina Charitonovaite (Olaszország)
2. Zicoane Heler Sebastian Alin, Copos Anca (Románia)
3. Romans Dobrecovs, Smilte Paldauskaite (Litvánia)
4. Michal Kieszek, Julia Stefanska (Lengyelország)
5. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra (Magyarország)
6. Tomas Prikryl, Sanela Los Chovancova (Csehország)
...
10. Sulyán Bálint, Bálint Nikoletta (Magyarország)
15. Rischák Balázs, Gálfi Petra (Magyarország)
16. Nagy Márk, Marschall Zita Olivia (Magyarország)
24. Szabó Ádám, Fábián Anna (Magyarország)
25. Börcsök Balázs, Németh Laura (Magyarország)
26. Kővágó Dávid, Peták Magdolna (Magyarország)
29. Rákóczy Zsombor, Józsa Janka (Magyarország)

Senior I. Standard Open (14):
1. Balogh Csongor, Szabó Anita (Magyarország)
2. Ronald Pux, Sabine Pux (Ausztria)
3. Kemény Tamás, Princz Nóra (Magyarország)
4. Roman Vseticka, Martina Jalovecka (Csehország)
5. Evgeny Olkov, Marina Belyaeva (Oroszország)
6. Horti Árpád, Fekete Krisztina (Magyarország)
...
8. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia (Magyarország)
9. Váczi Márk, Váczi Noémi (Magyarország)
10. Orosz László, Király Marianna (Magyarország)

Senior II. Latin Open (13):
1. Frantisek Beres, Miriam Beresova (Szlovákia)
2. Kiss Mihály, Farkas Mónika (Magyarország)
3. Joerg Heberer, Alexandra Heberer (Németország)
4. Andreas Mehl, Caroline Mehl (Ausztria)
5. Szabó Zsolt Mihály, Ónodi-Szabó Valéria (Magyarország)
6. Harald Ebner, Barbara Wanek-Zajic (Ausztria)
7. Rene Agater, Katrin Agater (Németország)

Senior III. Standard Open (25):
1. Vitam Kodelja, Barbara Kodelja (Szlovénia)
2. Kránicz József, Dobó Erika (Magyarország)
3. Francesco Monaco, Iolanda Gangeri (Olaszország)
4. Jiri Cech, Zina Cechova (Csehország)
5. Sergio Gritti, Francesca Filippini (Olaszország)
6. Marius Torka, Barbara Torka (Németország)
...
25. Bánfi Antal, Bellágh Mária (Magyarország)