TáncSport Magyar Bajnokságok 3. nap: új bajnokok napja

A TáncSpor Magyar Bajnokságok 3. versenynapján 10 kategóriában avattak magyar bajnokot Szigetszentmiklóson 2015. február 21-én. A kora délutáni programban a seniorok standard versenyei, a Latin Rising Star és a juniorok formációs döntői zajlottak jó hangulatban igen szép számú közönség előtt, míg a többi döntő az esti programban kapott helyet. Átadták a Magyar TáncSport Szakszövetség 2014-es legjobbjainak járó díjakat is ezen az estén, a díjátadó ünnepséget az akrobatikus rock'n'roll szakág bemutatói színesítették. Ezen a versenynapon mintegy száz páros lépett parkettre a gyerekektől a seniorokig.

A Standard magyar bajnokságon Szepesi József és Czakó-Szepesi Judit állhatott fel a dobogó tetejére Hegyes Bertalan és Kis Violetta, valamint Bencze István és Kilin Dóra előtt. A bajnok párost valószínűleg utoljára látta a közönség versenyezni, az eredményhirdetés után azt nyilatkozták, hogy nem folytatják tovább. 

A profi Latin bajnokságot Süttő Roland és Tombácz Anikó nyerte meg, akik két héttel ezelőtt még az amatőrök között indultak a Hungarian Dance Openen, majd úgy határoztak, hogy profiként folytatják pályafutásukat, most már az eredmény ismeretében is kijelenthető: jól döntöttek. Az ezüstérmet Turcsány Gergely és Bendó Csilla nyakába akasztották, míg a bronzérmet Püspöki Dávid és Markó Ágnes vihette haza.

A nap egyetlen címvédése Balogh Csongor és Szabó Anita nevéhez fűzödik, ők nyerték tavaly a senior standard magyar bajnokságot, idén pedig a Senior I-II. korosztály standard bajnokai lettek Kemény Tamás és Princz Nóra, valamint Horti Árpád és Fekete Krisztina előtt.

Az ifjúsági latin versenyben Sorin Andrei Neagu és Elek Réka párosát látták a legjobbnak a pontozók, a dobogó további két fokára két olyan duó állhatott fel, akik csak néhány hónapja készülnek együtt: Pellei Mihály és Szőke Vivien lett a második, Csorba Máté és Haddad Sabrina a harmadik.

A Junior II. korosztály latin versenyében Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra bizonyult a legjobbnak Nagy Márk és Vörös Liza, valamint Mészáros Bence Levente és Balanescu Lilána előtt.

standard magyar bajnokság

Standard Magyar bajnokság (28 induló):
1. Szepesi József, Czakó-Szepesi Judit
2. Hegyes Bertalan, Kis Violetta
3. Bencze István, Kilin Dóra
4. Budai Attila, Barna Lilla
5. Filotás Márk, Barkóczi Zsófia
6. Tábori Ármin, Dézsy Klaudia 

ifjúsági latin magyar bajnokság

Ifjúsági Latin Magyar bajnokság (27):
1. Sorin Andrei Neagu, Elek Réka
2. Pellei Mihály, Szőke Vivien
3. Csorba Máté, Haddad Sabrina
4. Balázs Márk, Keresztszegi Ramóna Maja
5. Farkas Gellért, Mihályi Luca
6. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka 

junior II. latin magyar bajnokság

Junior II. Latin Magyar bajnokság (13):
1. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
2. Nagy Márk, Vörös Liza
3. Mészáros Bence Levente, Balanescu Lilána
4. Gál Krisztián, Pindur Cintia Réka
5. Szabó Ádám, Dajka Csenge
6. Szabó Ábel Zsombor, Fazekas Fanni 

junior I. tíztánc magyar bajnokság

Junior I. Tíztánc Magyar bajnokság (3):
1. Urbán István, Urbán Lilla
2. Kovács-Kalic Károly Péter, Farkas Liliána
3. Kollár Szabolcs, Prágai Szimonetta 

senior I-II. standard magyar bajnokság

Senior I-II. Standard Magyar bajnokság (9):
1. Balogh Csongor, Szabó Anita 
2. Kemény Tamás, Princz Nóra
3. Horti Árpád, Fekete Krisztina
4. Csiszár Ferenc, Debreczeni Tünde
5. Orosz László, Király Marianna
6. Szabó Zsolt, Ónodi-Szabó Valéria 

senior III. standard magyar bajnokság

Senior III. Standard Magyar bajnokság (2):
1. Kránicz József, Dobó Erika
2. Bánfi Antal, Bellágh Mária 

profi latin magyar bajnokság

Profi Latin Magyar bajnokság (8):
1. Süttő Roland, Tombácz Anikó
2. Turcsány Gergely, Bendó Csilla
3. Püspöki Dávid, Markó Ágnes
4. Bouabdallah Yassine, Balogh Diána
5. Gellai Tamás, Vorobchenko Darya 

latin kűr magyar bajnokság

Latin Kűr Magyar bajnokság (5):
1. Dobos Richárd, Karcagi Dalma
2. Hende Máté, Babos Eszter 
3. Tóth Árpád, Szabó Szidónia
4. Bohár Tibor, Németh Gréta
5. Szalai Máté, Nagy Júlia

latin rising star

Latin Rising Star:
1. Tóth Bence Ákos, Karcagi Laura
2. Király Márk, Lissák Laura
3. Forgách György, Sipos Viktória
4. Bögre János, Ács Nóra
5. Balázs Márk, Keresztszegi Ramóna Maja
6. Farkas Ádám. Laskovics Petra 

junior latin formációs magyar bajnokság

Junior Latin 'A' liga Magyar bajnokság:
1. Gála TE "Cirlce"

Junior Latin 'B' liga Magyar bajnokság:
1. Savaria TSE C csapat
2. Gála TE "Diamonds"