Táncos a kirakatban

Különleges kísérletbe kezdett Vass Imre táncművész a PLACCC 2020 Fesztiválon. Egy üres, belvárosi üzlethelyiség kirakatában dolgozik, vagyis táncol öt napon keresztül, napi négy órában. A rész_munka_idő című produkció olyan kérdéseket vet fel, hogy valójában kinek, hogyan és milyen mértékben térül meg a táncművész kitartó és megterhelő izommunkája, illetve ki dönti el a különböző munkák, például ennek a táncprodukciónak a társadalmi hasznosságát. 

Egy amerikai tanulmány szerint, a 20 legmegterhelőbb fizikai munka között a táncosé az első. Az erőnlét, állóképesség, flexibilitás és a koordináció összindexe alapján egy táncos nagyobb igénybevételnek van alávetve, mint egy építőmunkás, egy tűzoltó, egy fúrótornyon dolgozó munkás vagy egy fitneszedző. Vass Imre táncművész a budapesti PLACCC 2020 Fesztiválon arra vállalkozik, hogy a Károly körút 10. szám alatti üres üzlethelyiségben öt napon keresztül, hétfőtől péntekig részmunkaidőben táncol. A kirakaton át megtekinthető, élő tánc-installációnak van értéke, ám ez nem kézzelfogható és beárazható, mint egy kiló kenyéré vagy egy felépített házé. A rész.munka.idő című projekt ezért olyan kérdéseket vet fel, hogy valójában kinek, hogyan és milyen mértékben térül meg a táncművész kitartó és megterhelő izommunkája, illetve ki dönti el a különböző munkák, például ennek a táncprodukciónak a társadalmi hasznosságát.

vass imre

"Ebben a boltban nincs semmi, amit meg lehetne venni, a napi 4 órányi tánc egy látványosság, spektákulum egyfajta szolgáltatás. Azt feltételezem, hogy a gondolat, ami engem mozgásra késztet, az átrezeghet a kirakat üvegén, s talán más formában, de gondolatilag vagy akár fizikailag is megmozdíthatja az arra tévedő járókelőket" - mondta Vass Imre. Hozzátette: "Édesapám gyakran kérdezni, hogy mi lesz ha már nem tudok táncolni? Nem kéne-e valamit tanulni, átképezni magam? Honnan lesz nyugdíjam? Vagy miért nem tanítok legalább táncot? Villany vagy fűtésszerelésből elég jól meg lehet élni... Nem mondhatom, hogy nincs igaza. De amióta ezt a végzettséget megszereztem, a táncból megélek. Talán nem olyan jól, mint egy kőműves, de mint egy jobb árufeltöltő, az biztos. Én is egy munkás vagyok, csak épp egy másik szektorban..."

A rész.munka.idő című produkciót a PLACCC 2020 Fesztivál programjában lehet látni október 2-ig naponta 10 és 14 óra között Budapesten, a Károly krt. 10. szám alatti üzlethelyiség kirakatában. A program ingyenes.

(Forrás: Tölgyi Kriszta)

Címkék: