"Rubinpiros tangó" pályázat táncosoknak

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ "Rubinpiros tangó" elnevezéssel pályázatot hirdet a Cseh Tamás által szerzett és előadott dalokra való koreográfia készítésére és annak bemutatására.

A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás énekes, dalszerző 70. születésnapja alkalmából 2012-ben hirdetett meg először a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ nem hivatásos előadók, énekesek, együttesek és alkotók számára két kategóriában (dal, fotó és video) pályázatot. A pályázatra akkor több mint 50 alkotó jelentkezett. A nagy sikerre való tekintettel a pályázatot immár harmadik alkalommal indítják útjára, ismét három kategóriában.

Az első kategória a "...De mi most itt vagyunk, énekeket hallgatunk..." címet viseli, amelyben Cseh Tamás dalok éneklésével lehet pályázni, a második kategóriában: "Az egy képre gondolok, tudod..." címmel a dalok és az abban rejlő értékek képzőművészeti alkotásokban való megjelenítését várják, legyen az fotó, videoklip, festmény, grafika, kisplasztika, stb.

A harmadik és egyben az idén új kategóriaként jelentkező "Rubinpiros tangó" pályázatban a Cseh Tamás által szerzett és előadott dalokra való koreográfia készítésére és annak bemutatására kérik a vállalkozó kedvű szóló, páros táncosokat vagy tánccsoportokat a táncműfaj bármely ágában.

"A pályázat hozzájárulhat ahhoz, hogy Cseh Tamás munkássága és életfilozófiája tovább éljen a művészetekben, és a versenyzők művészi alkotásukkal továbbítsák ezt az üzenetet" - vallják a szervezők. A zsűri munkájába olyan művészeket vesznek részt, mint Bérczes László művészeti vezető (Kaposvári Csiky Gergely Színház) Bozsik Yvette táncművész, Feledy Balázs művészeti író, Kátai Zoltán énekmondó, Kecskeméti Gábor zeneszerző, Krulik Zoltán zeneszerző (Makám együttes) Mispál Attila filmrendező, Parais István táncpedagógus és Tóth Zsolt operatőr.

cseh tamás nap tánc

A pályaművek előzetes zsűrizése után az előadók és alkotók meghívást kapnak, hogy produkciójukat a kulturális központ színpadán, élőben is bemutathassák. 2015. január 24-én, szombaton 14 órától a "Cseh Tamás Nap Kőbányán 2015" programon a zsűri tagjai újra értékelik a pályázókat és pályázatokat, az élőben megszólaló dalokat, az eltáncolt koreográfiákat és egy "akció kiállítás" keretében lehet megtekinteni a képzőművészeti kategória alkotásait.

A legjobbnak bizonyuló produkciók a gálaesten 2015. január 24-én 18 órakor a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban hivatásos művészek társaságában lépnek fel és a nyertes pályázók a színpadon vehetik át a jól megérdemelt díjakat. Az első helyezett díja 100 ezer forint.

A pályázatokat 2014. november 30-ig kell eljuttatni a csehtamasnap2015@gmail.com címre.

Támogatók: Budapest X. kerület Kőbányai önkormányzat, Nemzeti Kulturális Alap, Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

További információk: a www.korosi.org honlapon illetve a Facebookon a http://www.facebook.com/csehtamasnap alatt, valamint Joós Tamás igazgatótól telefonon a +36 20/985-1794 számon, e-mailben a joos.tamas@korosi.org címen.

(Forrás: MTáSZ)

Címkék: