Műkorcsolya: Tóth Ivett a 13. helyről várja a kűrt

A fehérorosz főváros, Minszk ad otthont idén a Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságnak, amelyen Magyarországot jégtáncban az Anna Yanovskaya, Lukács Ádám kettős, a nőknél Tóth Ivett, a férfiaknál Alexander Borovoj képviseli.

Szerdán a nők és a párosok mutatták be a rövidprogramjukat, míg csütörtökön a férfi rövidprogrammal és a páros kűrrel folytatódott a verseny. Pénteken bemutatkoznak a jégtáncosok a ritmus tánccal és érmeket osztanak a nők versenyében.

Szerdán a Nők 36 fős mezőnyében a 20 éves Tóth Ivett huszonhetedikként lépett jégre, produkciójára 54.90 pontot kapott - az ugráskombinációja nem sikerült tökéletesen és az Axelt csak szimplára ugrotta -, ez pedig a 13. helyet jelentette számára, azaz pénteken bemutathatja a kűrjét és egy jó futással akár előre is léphet egy-két helyet.

Csütörtökön a Férfiak versenyében 37 korcsolyázó mutatta be a rövidporgramját, a 20 éves Alexander Borovoj az ugráskombinációban és a szóló tripla ugrásban is hibázott, így 46.56 pontot kapott, ezzel pedig az utolsó helyen végzett, így nem mutathatja be a kűrjét szombaton.

A Párosoknál mindössze tizenegy duó indult, ráadásul a rövidporgram után az osztrák kettős visszalépett, így tizen fejezték be a versenyt. Az Európa-bajnoki címet a nagyon jó őszi idényt teljesítő, francia színekben versenyző Vanessa James és Morgan Cipres szerezte meg a tavalyi Európa-bajnok orosz Evgenia Tarasova és Vladimir Morozov előtt. A dobogó harmadik fokára is egy orosz kettős állhatott fel Aleksandra Boikova és Dmitrii Kozlovskii mindössze 14 századdal megelőzte a rövidporgram után még a harmadik helyen álló Nicole Della Monica, Matteo Guarise olasz duót.

Páros, végeredmény (11 induló):
1. Vanessa James, Morgan Cipres (Franciaország) 225.66
2. Evgenia Tarasova, Vladimir Morozov (Oroszország) 218.82
3. Aleksandra Boikova, Dmitrii Kozlovskii (Oroszország) 205.28
4. Nicole Della Monica, Matteo Guarise (Olaszország) 205.14
5. Daria Pavliuchenko, Denis Khodykin (Oroszország) 185.92
6. Minerva Fabienne Hase, Nolan Seegert (Németország) 180.56

Nők, állás a rövidprogram után:
1. Alina Zagitova (Oroszország) 75.00
2. Sofia Samodurova (Oroszország) 72.88
3. Alexia Paganini (Svájc) 65.64
4. Viveca Lindfors (Finnország) 65.61
5. Nicole Rajicova (Szlovákia) 64.08
6. Laurine Lecavelier (Franciaország) 63.29
...
13. Tóth Ivett (Magyarország) 54.90

Férfiak, állás a rövidporgram után:
1. Mikhail Kolyada (Oroszország) 100.49
2. Alexander Samarin (Oroszország) 91.97
3. Javier Fernandez (Spanyolország) 91.84
4. Kevin Aymoz (Franciaország) 88.02
5. Maxim Kovtun (Oroszország) 87.70
6. Daniel Samohin (Izrael) 86.48
...
37. Alexander Borovoj (Magyarország) 46.56 - nem mutathatja be a kűrt

(Forrás: ISU; Fotó: Tóth Ivett Facebook)