Műkorcsolya: taroltak az orosz juniorok a hazai GP-versenyükön

Oroszországban, Saransk-ban rendezték meg a Műkorcsolya és jégtánc Junior Grand Prix-sorozat negyedik versenyét, amelyen három szakágban volt magyar induló. Az orosz korcsolyázók a 12 éremből kilencet otthon tartottak, két ezüstérem amerikai, egy bronz pedig cseh versenyzőnek jutott.

Jégtáncban a 16 fős mezőnyben Jakucs Hanna és Illés Dániel a rövidtáncban és a kűrben is a 10. helyet szerezte meg - utóbbiban megjavították az eddigi legjobb pontszámukat -, így összesítésben is új egyéni csúccsal a 10. helyen végeztek. A versenyt az orosz Alla Loboda és Pavel Drozd nyerte meg az amerikai Christina Carreira és Anthony Ponomarenko, valamint az orosz Sofia Shevchenko és Igor Eremenko előtt.

A Párosok 10 fős mezőnyében a dobogó mindhárom fokára orosz kettős állhatott fel: Anastasia Mishina és Vladislav Mirzoev győzőtt megelőzve az Aleksandra Boikova, Dmitrii Kozlovskii és a Ekaterina Borisova, Dmitry Sopot kettőst.

A Lányok 28 fős mezőnyében Bátori Júlia a rövidprogramban a 19., a kűrben a 15. helyet szerezte meg, ezzel összesítésben a 16. helyen végzett. A párosokhoz hasonlóan ebben a szakágban is hármas orosz siker született: Polina Tsurskaya lett az első, Stanislava Konstantinova a második, Elizaveta Nugumanova pedig a harmadik helyet szerezte meg.

A Fiúk 16 fős mezőnyében Alexander Maszljanko a rövidprogramban új egyéni legjobb pontszámmal a 11., a kűrben a 12. helyen végzett, összesítésben a 12. helyen zárt. A versenyt az orosz Alexander Samarin szerezte meg az amerikai Andrew Torgashev és a cseh Matyas Belohradsky előtt.

Jégtánc (16 induló):
1. Alla Loboda, Pavel Drozd (Oroszország) 161.87
2. Christina Carreira, Anthony Ponomarenko (Egyesült Államok) 157.19
3. Sofia Shevchenko, Igor Eremenko (Oroszország) 141.67
4. Alicia Fabbri, Claudio Pietrantonio (Kanada) 127.89
5. Julia Wagret, Mathieu Couyras (Franciaország) 123.24
6. Eva Kuts, Dmitrii Mikhailov (Oroszország) 121.69
...
10. Jakucs Hanna, Illés Dániel (Magyarország) 104.08

Páros (10):
1. Anastasia Mishina, Vladislav Mirzoev (Oroszország) 175.82
2. Aleksandra Boikova, Dmitrii Kozlovskii (Oroszország) 152.57
3. Ekaterina Borisova, Dmitry Sopot (Oroszország) 150.76
4. Lori-Ann Matte, Thierry Ferland (Kanada) 140.78
5. Yumeng Gao, Zhong Xie (Kína) 140.40
6. Nica Digerness, Danny Neudecker (Egyesült Államok) 131.80

Lányok (28):
1. Polina Tsurskaya (Oroszország) 183.73
2. Stanislava Konstantinova (Oroszország) 175.20
3. Elizaveta Nugumanova (Oroszország) 173.13
4. Yuna Shiraiwa (Japán) 169.67
5. Kokoro Iwamoto (Japán) 162.10
6. Hanul Kim (Dél-Korea) 155.75
...
16. Bátori Júlia (Magyarország) 96.14

Fiúk (16):
1. Alexander Samarin (Oroszország) 228.33
2. Andrew Torgashev (Egyesült Államok) 204.91
3. Matyas Belohradsky (Csehország) 192.60
4. Petr Gumennik (Oroszország) 191.06
5. Tangxu Li (Kína) 184.02
6. Irakli Maysuradze (Grúzia) 182.61
...
12. Alexander Maszljanko (Magyarország) 149.22 11 12

(Forrás: ISU)