Műkorcsolya: 14. hely jégtáncban a junior vb-n

Bulgáriában, Szófiában rendezték meg a Junior Műkorcsolya és jégtánc világbajnokságot, amelyen jégtáncban a Marton Villő, Danyil Semko páros, a lányoknál Láng Júlia, a fiúknál Alexander Borovoj képviselte Magyarországot.

Jégtáncban a 28 fős mezőnyben a Marton Villő, Danyil Semko kettős a rövidtáncban 50.58 pontot kapott, amellyek a 15. helyen végeztek, így bemutathatták a kűrjüket. A fiatal páros - Villő januárban volt 17 éves, Danyil májusban lesz 18 éves - a kűrben 69.34 pontot kapott, amely a 12. legmagasabb pontszám volt, ezzel egy helyet előre lépve - megjavítva az eddigi legjobb pontszámaikat mindkét programban és összesítésben is - a 14. helyet szerezték meg a világbajnokságon.

A Lányok 44 fős mezőnyében a mindössze 14 éves Láng Júlia 42.00 pontot kapott a rövidprogramjára - több mint öt ponttal megjavította eddigi legjobb eredményét -, amely a 32. helyet jelentette számára, így nem mutathatja be a kűrjét. A "továbbjutást" jelentő 24. helyhez kevesebb, mint négy pont hiányzott a fiatal korcsolyázónak.

A Fiúk 48 fős mezőnyében a 18 éves Alexander Borovoj a rövidprogramban 43.43 pontot kapott, amely a 40. helyhez volt elegendő, így nem mutathatja be a kűrjét. Ahhoz, hogy bejusson a legjobb 24 versenyző közé több mint 57 pontot kellett volna szereznie, ami az eddigi legjobb pontszámától is négy ponttal több.

Jégtánc, végeredmény (28 induló):
1. Anastasia Skoptcova, Kirill Aleshin (Oroszország) 155.15
2. Christina Carreira, Anthony Ponomarenko (Egyesült Államok) 147.68
3. Arina Ushakova, Maxim Nekrasov (Oroszország) 146.88
4. Marjorie Lajoie, Zachary Lagha (Kanada) 146.22
5. Sofia Shevchenko, Igor Eremenko (Oroszország) 145.85
6. Caroline Green, Gordon Green (Egyesült Államok) 141.83
...
14. Marton Villő, Danyil Semko (Magyarország) 119.92

Páros, végeredmény (17):
1. Daria Pavliuchenko, Denis Khodykin (Oroszország) 180.53
2. Polina Kostiukovich, Dmitrii Ialin (Oroszország) 167.99
3. Anastasia Mishina, Aleksandr Galiamov (Oroszország) 167.24
4. Yumeng Gao, Zhong Xie (Kína) 164.70
5. Audrey Lu, Misha Mitrofanov (Egyesült Államok) 160.09
6. Evelyn Walsh, Trennt Michaud (Kanada) 158.96

Lányok, állás a rövidprogram után (44):
1. Alexandra Trusova (Oroszország) 72.03
2. Alena Kostornaia (Oroszország) 71.63
3. Mako Yamashita (Japán) 66.79
4. Rika Kihira (Japán) 63.74
5. Eunsoo Lim (Dél-Korea) 62.96
6. Stanislava Konstantinova (Oroszország) 62.63
...
32. Láng Júlia (Magyarország) 42.00

Fiúk, állás a rövidporgram után (48):
1. Alexei Krasnozhon (Egyesült Államok) 80.28
2. Alexey Erokhov (Oroszország) 76.54
3. Mitsuki Sumoto (Japán) 72.94
4. Ivan Pavlov (Ukrajna) 71.05
5. Sihyeong Lee (Dél-Korea) 70.70
6. Matteo Rizzo (Olaszország) 70.24
...
40. Alexander Borovoj (Magyarország) 43.43


Marton Villő és Danyil Semko, kűr:

(Forrás: ISU)