Kistelek Open: öt WDSF Open, öt aranyérem

2015. szeptember 20-án két év szünet után rendeztek ismét WDSF Open versenyt Kisteleken: a XII. Kistelek Open keretében zajlott versenyen mind az öt kategóriában magyar páros állhatott fel a dobogó tetejére. Emellett két ezüst és három bronzérmet is szereztek a táncosaink.

Hosszú és meleg volt a szombati nap a kisteleki sportcsarnokban - amikor klubközi és ranglista versenyeket rendeztek -, vasárnapra azonban hűvösebbre fordult az idő kint és ez valamelyest a csarnokban is érződött. A hangulat azonban forróbb lett az előző naphoz képest, főleg az esti programban helyet kapó döntőkre és bemutatókra. Délelőtt főleg a gyerek és junior táncosok mutathatták meg a tánctudásukat az Open és Basic versenyeken - az Ifjúsági Standard Open kapott csak helyet a korai programban -, míg délután és este jöttek az idősebbek. És persze jött Andrej Skufca és Törökgyörgy Melinda, akiket többször is megcsodálhatott a közönség egy-egy tánc erejéig. Megmutatták magukat a versenyt szervező Pro-Art Táncstúdió táncosai is: a latin és standard táncosok "harcából" valójában a tánc került ki győztesen. Egyébként a csarnokban sok remek táncossal lehetett találkozni Andrea Silvestritől kezdve László Csabán át Mikes Annáig. 

A Latin International Openen 43 páros indult, a mezőny több mint fele magyar volt, sok ifjúsági korú kettős is megmérettette magát a felnőttek között. A legjobb 12-ben is még hat magyar duó táncolt, közülük kettő került be a döntőbe: a 2013-as latin magyar bajnok, Nagymihály Balázs és Szalai Ágnes megnyerte a versenyt, míg az idei latin magyar bajnokság ezüstérmese, Hegyes Bertalan és Kis Violetta a negyedik helyen végzett. Az eredményhirdetés után kiderült: egy "aranyos" búcsú részese lehetett mindenki, hiszen Nagymihály Balázs és Szalai Ágnes búcsút intett az amatőr mezőnynek és profiként folytatja a pályafutását.

Az Ifjúsági Latin Openen a 22 fős mezőnyben négy magyar kettős jutott be a döntőbe: Csorba Máté és Haddad Sabrina bizonyult a legjobbnak a fináléban, Farkas Gellért és Horváth Zsófia pedig bronzérmet szerzett. Balázs Márk és Keresztszegi Ramóna az 5., míg a junior korú Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra a 6. helyen végzett.

Az Ifjúsági Standard Openen 20 páros indult, a döntőbe öt magyar duó került be. Rónyai Zoltán és Farkas Boglárka állhatott fel a dobogó tetejére, míg Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra- a tőlük idősebbek között - ezüstérmet szerzett. Szabó Hornos Norbert és Vasas Viktória lett a 4., Mészáros János és Bagóczki Ramóna az 5., és a junior korú Mészáros Bence Levente és Balanescu Liliána a 6.

A Senior I. Latin Openen a 4 fős mezőnyben Szánthó Péter és Juhász-Szánthó Szilvia nyert, Papp Krisztián Gusztáv és Németh Violetta lett a bronzérmes, Cseh István és Ádám Laura a 4. helyen zárt.

A Senior I. Standard Openen 6 páros indult, Kemény Tamás és Princz Nóra lett az aranyérmes, Horti Árpád és Fekete Krisztina a dobogó második, Váczi Márk és Váczi Noémi a harmadik fokára állhatott fel, míg Orosz László és Király Marianna a 4. helyen végzett. Ennek a versenynek a krónikájához hozzátartozik, hogy Princz Nóra a bécsi keringő elején véletlenül egy hatalmas ütést kapott az orrára - ami valószínűleg el is tört -, de egy-két perc ápolás után a sérülés ellenére tudták folytatni a táncot, talán az első hely némi gyógyírt jelentett a fájdalomra.

 

Latin International Open (43):
1. Nagymihály Balázs, Szalai Ágnes (Magyarország)
2. Vaclav Masaryk, Klara Chovancikova (Csehország)
3. Bojan Lazareski, Tjasa Novak (Szerbia)
4. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta (Magyarország)
5. Tomas Uvacek, Martina Reiterova (Szlovákia)
6. Sebesi Hunor, Jaroslava Huber (Ausztria)
...
8. Suti András Zsolt, Deminger Corinna
9. Filotás Márk, Barkóczi Zsófia
10. Zilahi Szabolcs György, Anastasia Antelava
11. Széles András, Meszlényi Viktória
13. Forgách György, Sipos Viktória
14. Horváth Kende Soma, Szatmári Dorottya
18. Farkas Gellért, Horváth Zsófia
19. Bődi Dénes, Pap-Gyurits Diána
21-22. Király Márk, Lissák Laura
21-22. Kaszás Richárd, Foteini Pangea
23. Antal Gergő, Hercsik Zsuzsanna
24. Tóth Szilárd, Zsila Andrea
25-27. Bandi Ferenc, Szondi Fanni
25-27. Márki Norbert, Balogh Nikolett Evelin
28. Gedovics Balázs, Tóth Emília
29. Karikó-Tóth Tamás, Száraz Evelyn
30-31. Farkas Ádám, Laskovics Petra
32-33. Telek Máté, Horváth Orsolya
34. Mészáros Máté Laszló, Füle Krisztina
36-38. Keresztes László, Bartha Lilla
36-38. Pölyhe Máté, Nagy Evelin
36-38. Pop Vlad Alex, Butor Zsófia
39. Szőke János, Hollósi Barbara Mónika
40. Sárosi Róbert, Monyók Anna
41-43. Bazsik István, Králik Kamilla

Ifjúsági Latin (22):
1. Csorba Máté, Haddad Sabrina (Magyarország)
2. Mihai Ratan, Anita Ingrid Szocs (Románia)
3. Farkas Gellért, Horvath Zsófia (Magyarország)
4. Stefano Galletto, Carlotta Bollea (Olaszország)
5. Balázs Márk, Keresztszegi Ramóna Maja (Magyarország)
6. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra (Magyarország)
...
7. Katona András, Palásti Sára
8. Tiralla Bonifác, Bacsó Henrietta
9-10. Mészáros János, Bagóczki Ramóna
11. Jóvári Levente Tamás, Szalai Szavanna
13. Gedovics Balázs, Tóth Emília
14. Szabó Hornos Norbert, Vasas Viktória
15. Lázok Viktor, Papa Ines
16. Kiss Olivér, Laskovics Réka
17-18. Sárosi Róbert, Monyók Anna
21. Bazsik István, Králik Kamilla
22. Tóth Barnabás, Juhász Dóra

Ifjúsági Standard (20):
1. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka (Magyarország)
2. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra (Magyarország)
3. Zicoane Heler Sebastian Alin, Copos Anca (Románia)
4. Szabó Hornos Norbert, Vasas Viktória (Magyarország)
5. Mészáros János, Bagóczki Ramóna (Magyarország)
6. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána (Magyarország)
...
9. Gedovics Balázs, Tóth Emília
12. Czuczi Patrik, Késmárki Vanessza
13. Kiss Olivér, Laskovics Réka
16-17. Sárosi Róbert, Monyók Anna
18-19. Tóth Barnabás, Juhász Dóra

Senior I. Latin (4):
1. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia (Magyarország)
2. Peter Psenak, Drahoslava Psenakova (Szlovákia)
3. Papp Krisztián Gusztáv, Németh Violetta (Magyarország)
4. Cseh István, Ádám Laura (Magyarország)

Senior I. Standard (6):
1. Kemény Tamás, Princz Nóra (Magyarország)
2. Horti Árpád, Fekete Krisztina (Magyarország)
3. Váczi Márk, Váczi Noémi (Magyarország)
4. Orosz László, Király Marianna (Magyarország)
5. Peter Psenak, Drahoslava Psenakova (Szlovákia)
6. Christian Schauer, Veronika Schauer (Németország)