Bronzérem a Profi Standard Európa-bajnokságon!

Debrecenben rendezték meg a Profi Standard Európa-bajnokságot, amelyre előzetesen 26 nevezés érkezett. Magyarországot László Csaba és Páli Viktória, valamint Budai Attila és Barna Lilla képviselte a kontinensviadalon, amely az esti programban kapott helyet.

Egy látványos táncos megnyitó - a néptánctól a showtáncig minden helyet kapott benne - után léptek parkettre a kontinensviadal párosai a Kölcsey Központban, amely teljesen megtelt. Egy elegáns helyszínen remek hangulatú versenyen mutathatták meg tánctudásukat a legjobb profi standard táncosok.

A Profi Standard Európa-bajnokság 23 fős mezőnyében László Csaba és Páli Viktória egyenes ágon bejutott a középdöntőbe, majd onnan a döntőbe is. Budai Attila és Barna Lilla az első forduló után a redance-ben folytathatta a táncot, de nem kerültek be a legjobb 12 közé, a 20. helyen végeztek.

Az Európa-bajnoki címet a német színekben versenyző Benedetto Ferruggia és Claudia Köhler szerezte meg a litván Donatas Vezelis, Lina Chatkeviciute előtt, míg László Csaba és Páli Viktoria a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

profi standard euórpa-bajnokság

László Csaba a verseny után elmondta, úgy érzi, hogy mindent kiadtak magukból, jól ment a tánc az egész versenyen, a döntő pedig igazán jól sikerült nekik. Nagyon boldog, hogy felállhattak a dobogóra, nagyon szép születésnapi ajándék volt ez számára. Hozzátette, hogy nagyon jó volt a hangulat és azt kívánja minden magyar táncosnak, hogy életében egyszer éljen át hasonló élményt, hogy hazai parketten egy ilyen remek közönség biztatása mellett táncolhasson egy világversenyen. 

László Csaba egyébként a verseny előtti napon ünnepelte a születésnapját, az eredményhirdetésnél egy hatalmas tortával köszöntötte a családja, döntős férfi versenyzőtársai az ünnep örömére levegőbe dobálva éltették a kiváló magyar táncost.

A kontinensviadalon Őze László pontozott.

Profi Standard Európa-bajnokság (23 induló):
1. Benedetto Ferruggia, Claudia Köhler (Németország)
2. Donatas Vezelis, Lina Chatkeviciute (Litvánia)
3. László Csaba, Páli Viktoria (Magyarország)
4. Giuseppe Longarini, Katarzyna Kapral (Lengyelország)
5. Andrzej Sadecki, Karina Nawrot (Lengyelország)
6. Igor Potovin, Ekaterina Kazmirchuk (Oroszország)
...
20. Budai Attila, Barna Lilla (Magyarország)