Actual art: nagy siker a DreamWorld

Nagy a nyüzsgés az Actual art Agency háza táján és a helyzet csak egyre fokozódik a következő hetekben is. A januári sikeres castingról néhány hete írtunk, most pedig újabb hírek érkeztek az ügynökségtől.

dreamworld

Az ügynökség vezetői Erdős Arnold és Solti Zsolt néhány napot Stockholmban és a Silja komphajón töltöttek, amelyen a Studio NDW vezetője, Alexa Krisztián által koreografált közös produkciójuk a DreamWorld szórakoztatja estéről-estére a közönséget. A modern táncokra épülő show igen látványos elemekkel van megfűszerezve, többek között egy hatalmas LED fal és a blue-box technika is szerepet kap a produkcióban, és ehhez adott egy olyan profi fény és hangtechnika a hajón, amilyen itthon nem nagyon található. Nívós környezetben profi produkcióra van szükség, és a két vezető elmondása szerint nagyon jól fogadták a kompon a magyar csapat műsorát, rögtön megnyerték maguknak a megrendelőket. Fontos megjegyezni, hogy 2013 óta hívják vissza komphajókra a DreamWorld produkciót, valamint a LatinCarneval is nagy sikerrel szerepelt már komphajón.

A komphajó egyébként 13 emeletes, Svédország fővárosa, Stockholm és a finn Turku városa között mintegy 12 óra alatt teszi meg a távolságot a Balti-tengeren.

Egyelőre csak egy hajón – Silja Galaxy - látható a magyar táncosok show-ja, de áprilistól újabb három kompon szórakoztatják majd estéről-estére magyar táncosok az utazókat.

dreamworld

A komphajó mellett természetesen az óceánjárókon a latin táncos produkciók is folyamatosan láthatók. Vannak, akik csak néhány hétre csatlakoznak egy-egy hajó táncos csapatához, de vannak, akik hónapokig járják az óceánt, a tengereket és jutnak el a szebbnél-szebb helyekre.
De ne gondoljuk azt, hogy hajón táncolni csupa móka és kacagás, komoly szabályok vannak, amiket be kell tartani és a show-nak minden este tökéletesnek kell lennie, mert a szerződés kötelez.

Az Actual art Agency által mintegy 60-70 táncos dolgozik jelenleg különböző hajókon világszerte, nem kis munka figyelemmel követni mindenkit, hiszen az ügynöki tevékenység a szerződés teljes időtartamára szól. Erdős Arnold és Solti Zsolt azonban kézben tartja a dolgokat, pontosan tudják, hogy ki merre jár, hiszen bármikor adódhat egy váratlan helyzet – akár az éjszaka közepén is -, amikor rögtön intézkedni, cselekedni kell, így az ügynöki munka nem hétfőtől-péntekig 8-tól 4-ig tart.

Két céltudatos, határozott korábbi táncos, akik pontosan tudják, hogy mit kell nyújtani a megrendelőnek és a táncosoknak ahhoz, hogy mindkét fél elégedett legyen. Egyre több megrendelésük van, egyre több táncossal szerződnek, ez pedig csak egyet jelent: jól végzik a dolgukat. Hamarosan kicsit közelebbről is bemutatjuk az Actual art Agency csapatát.

dreamworld