Verstánc est a Bethlen Téri Színházban

A költészet napján, április 11-én a Bethlen Téri Színházban Babits Verstánc estet láthatnak a nézők a Magyar Mozdulatművészeti Társulat előadásában.

Az előadás harmonikus kísérlet a költészet-tánc-zene kapcsolatára. Babits Mihály rokona és szellemi társa volt Dienes Valériának, számos dokumentum őrzi kapcsolatukat. A Mennyei színjáték című versből 1915-ben készült az első ismert magyar modemtánc koreográfia, mely "lábról-lábra" örökítve maradt fenn, akárcsak Mirkovszky Mária Két nővér című verstánca, mely 1926-ban Babits Mihály Zeneakadémián rendezett költői estjén került bemutatásra.

"... olyan természetes elegyet gyúrtak Babits Mihály legsúlyosabb gondolatokat közvetítő verseiből és a mozdulatművészetből, amelyet minden erőltetés nélkül összetartozónak érezhettünk. Úgy tartozott a versekhez a tánc, mint más műfajokban a dalszövegekhez a dallam. Amit a költő szavakba foglalt, azt vele párhuzamosan a művészek elmesélték mozdulatokban is. Bár nem nélkülözi a táncból ismert elemeket, mégsem az ütemre mozgás a lényege, hanem a gondolatok, fogalmak érzelmek kifejezése mozdulatokkal..." (Mészáros Tibor)

Előadók: Kövesdi László, Fenyves Márk, Haraszti-Zwiep Adrienn, Kopeczny Kata, Pálosi István, Pethő Kincső
Látvány: FOM
Rendező-koreográfus: Fenyves Márk, Pálosi István

Az előadás időpontja: 2016. április 11. 19 óra

Az előadás helyszíne: Bethlen Téri Színház - Budapest, VII. kerület, Bethlen Gábor tér 3.

(Forrás: Bethlen Téri Színház)