TáncSport Magyar bajnokságok: három címvédés szombaton

2023. április 15-én rendezte meg a Magyar TáncSport Szakszövetség Budapesten a TáncSport Magyar bajnokságok első versenynapját, amelyen tíz magyar bajnokot avattak. A délutáni-kora esti programban a Gyerek, Junior I. Latin és Standard, a Junior II. valamint a Senior Standard kategóriák párosai léptek parkettre a bajnoki címekért, míg a késő esti programban - hajnali egy óra után - a Felnőtt Standard és a Junior II. Latin bajnok kilétére derült fény. A versenynapot a Retro Botafogo formáció fellépése, valamint akrobatikus rock'n'roll bemutatók is színesítették. 

A Felnőtt Standard Magyar bajnokság 17 fős mezőnyében Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra megvédta a tavaly megszerzett magyar bajnoki címét, mögöttük Rónyai Zoltán és Busa Dóra lett a második, míg a dobogó harmadik fokára Patkós Máté és Sulyán Lilla Katalin állhatott fel. Veréb Dániel és Unger Fanni a 4., Balikó Gergely és Geiger Zsanett az 5., míg Lorenzo Perischini és Kőmíves Lara a 6. helyen végzett.

A Senior II. Standard Magyar bajnokság 4 fős mezőnyében Kemény Tamás és Princz Nóra lett a bajnok - nekik ez az első évük a Senior II. kategóriában -, mögöttük Németh Tamás dr. és Nagy-Makra Elzita szerezte meg az ezüstérmet, míg Takács Csaba és Balatonyi Kata a bronzérmet vihette haza.

A Senior III. Standard Magyar bajnokság 6 fős mezőnyében Kránicz József és Dobó Erika zsinórban a negyedik magyar bajnoki címét gyűjtötte be - de van még négy senior bajnoki címük a 2015-2018 időszakból is -, Molnár György és Molnárné Varga Irén végzett a második, Kovács Károly és Kovácsné Ember Katalin a harmadik helyen.

A Senior IV. Standard Magyar bajnokságon három páros indult, Bánfi Antal és Salgó Mariann Ágnes dr. ismét magyar bajnok lett, csakúgy mint az elmúlt három évben, mögöttük Pivarcsi András és Pivarcsiné Krakkó Borbála az ezüst, míg Macher Ákos és Marjanek Katalin dr. a bronzéremnek örülhetett.

A Junior II. Latin Magyar bajnokság 20 fős mezőnyében Bódis Botond és Balassa Bíbor lett az aranyérmes Srej Áron és Badak Emese, valamint Ördögh Gergő Dominik és Avram Natália Anna előtt.

A Junior II. Standard Magyar bajnokságon a 14 fős mezőnyben Farkas Bernát Jakab és Szekeres Lilla Sára emelhette magasba a győztesnek járó kupát, Fehér Erik és Baráth Csenge lett a második, míg Lepsényi Gábor és Faludi Olívia Zita a harmadik helyen végzett.

Junior I. Latin Magyar bajnokságon 24 páros indult, Halmóczki Márk és Tran Ngoc Quynh Anh állhatott fel a dobogó legfelső fokára, Kudomrák Noel és Péntek Bori az ezüst, Széles-Hlagyvik Levente és Tüttő Roxána a bronzérmet vihette haza.

A Junior I. Standard Magyar bajnokságon a 14 fős mezőnyben Pető Zoltán és Pintér Mónika Mária lett a bajnok, Antal Bence Dominik és Békési Csenge a második, Beznoszka Dávid László és Beznoszka Anita Anna a harmadik helyet szerezte meg.

A Gyerek Latin Magyar bajnokság 18 fős mezőnyében Palotai Patrik és Illés Dorka győzött Házas Gergő és Kéri Angéla, valamint Hevesi Péter és Kikillai Anna Boglárka előtt.

A Gyerek Standard Magyar bajnokságon a 13 fős mezőnyben Oszlánczi Mihály Péter és László Léna szerezte meg az aranyérmet, Pető Dávid és Dorogi Noémi Kitti lett az ezüst, míg Hevesi Péter és Kikillai Anna Boglárka a bronzérmes.

Felnőtt Magyar Bajnokság (17 induló):
1. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
2. Rónyai Zoltán, Busa Dóra
3. Patkós Máté, Sulyán Lilla Katalin
4. Veréb Dániel, Unger Fanni
5. Balikó Gergely, Geiger Zsanett
6. Lorenzo Persichini, Kőmives Lara

Senior II. Standard Magyar bajnokság (4):
1. Kemény Tamás, Princz Nóra
2. Németh Tamás Dr., Nagy-Makra Elzita
3. Takács Csaba, Balatonyi Kata
4. Asztalos Zoltán dr., Kissné Szegedi Zsuzsanna

Senior III. Standard Magyar bajnokság (6):
1. Kránicz József, Dobó Erika
2. Molnár György, Molnárné Varga Irén
3. Kovács Károly, Kovácsné Ember Katalin
4. Felméri István, Balázsi Edina
5. Keijzer Henry, Illés Enikő Katalin
6. Sámson László Dr., Kovács Beáta Gabriella Dr.

Senior IV. Standard Magyar bajnokság (3):
1. Bánfi Antal, Salgó Mariann Ágnes Dr.
2. Pivarcsi András, Pivarcsiné Krakkó Borbála
3. Macher Ákos Dr, Marjanek Katalin dr.

Junior II. Latin Magyar Bajnokság (20):
1. Bódis Botond, Balassa Bíbor
2. Srej Áron, Badak Emese
3. Ördögh Gergő Dominik, Avram Natália Anna
4. Lepsényi Gábor, Faludi Olívia Zita
5. Jahni Ákos, Dányi Dorka
6. Fehér Erik, Baráth Csenge

Junior II. Standard Magyar Bajnokság (14):
1. Farkas Bernát Jakab, Szekeres Lilla Sára
2. Fehér Erik, Baráth Csenge
3. Lepsényi Gábor, Faludi Olívia Zita
4. Ördögh Gergő Dominik, Avram Natália Anna
5. Patai Patrik Ferenc, Dankó Jázmin Judit
6. Bódis Botond, Balassa Bíbor

Junior I. Latin Magyar Bajnokság (24):
1. Halmóczki Márk, Tran Ngoc Quynh Anh
2. Kudomrák Noel, Péntek Bori
3. Széles-Hlagyvik Levente, Tüttő Roxána
4. Antal Bence Dominik, Békési Csenge
5. Pető Zoltán, Pintér Mónika Mária
6. Beznoszka Dávid László, Beznoszka Anita Anna

Junior I. Standard Magyar Bajnokság (14):
1. Pető Zoltán, Pintér Mónika Mária
2. Antal Bence Dominik, Békési Csenge
3. Beznoszka Dávid László, Beznoszka Anita Anna
4. Faludi Gergő Márk, Antal Emma Réka
5. Konstantinovics Márk, Kárászi Kata Hanna
6. Halmóczki Márk, Tran Ngoc Quynh Anh

Gyerek Latin Magyar Bajnokság (18):
1. Palotai Patrik, Illés Dorka
2. Házas Gergő, Kéri Angéla
3. Hevesi Péter, Kikillai Anna Boglárka
4. Pető Dávid, Dorogi Noémi Kitti
5. Zahradnik Roland, Kurilla Liliána
6. Oszlánczi Mihály Péter, László Léna

Gyerek Standard Magyar Bajnokság (13):
1. Oszlánczi Mihály Péter, László Léna
2. Pető Dávid, Dorogi Noémi Kitti
3. Hevesi Péter, Kikillai Anna Boglárka
4. Fábján Zsolt, Kardos Emma Lili
5. Bozsák Benedek, Hegyközi Lilla
6. Palotai Patrik, Illés Dorka
7. Csató Magor, Békésy-Varga Borbála
8. Szabó Valentin Nimród, Szerecz Emese