TáncSport Magyar Bajnokság 2020 - a 2. nap eredményei

2020. október 4-én rendezték meg a TáncSport Magyar bajnokságok második versenynapját Szombathelyen. Tizenegy kategóriában hirdettek magyar bajnokot a tegnapi napról elhalasztott három döntővel együtt.

A délelőtti programban a junior II. az ifjúsági és a senior standard döntők szerepeltek. Senior I. Standard kategóriában a Kemény Tamás, Princz Nóra páros megvédte a bajnoki címét, míg a többi kategóriában új magyar bajnokot avattak, a junioroknál Balázs Dominik és Kondacs Jázmin Bíborka, az ifiknél Kohon Patrik és Gál Dalma, a Senior II.-ben Németh Tamás Dr., Liszt Judit, a Senior III.-ban Kránicz József és Dobó Erika, a Senior IV.-ben Bánfi Antal és Salgó Mariann Ágnes Dr. személyében.

A délutni programban két magyar bajnoki döntő szerepelt, a vihar miatt tegnapról mára halasztott felnőtt standard és a junior II. latin. A Felnőtt Standard Magyar bajnoki címet idén is Fodor Norbert Csanád és Vaszi Réka Beáta szerezte meg, mögöttük pedig ugyanaz a két páros állt a dobogó ugyanazon fokán, mint tavaly: Bencze István és Prozlik Anna lett az ezüstérmes, Szalai Dénes és Balla Petra pedig a bronzérmes. A Junior II. Latin kategóriában új magyar bajnokot avattak Tóth István Aramisz és Lilly Cantineau lett az aranyérmes.

Az esti programban felnőtt és ifjúsági latin, valamint a profi latin és standard táncokban hirdettek győztest. A profi kategóriákban egy-egy páros indult, így itt nem volt kérdéses a győztes kiléte: latinban Süttő Roland és Tombácz Anikó, standard táncokban Schwarz Péter és Lengyel Helga a magyar bajnok. Ifjúsági latin táncokban - csakúgy mint a standard táncokban - Kohon Patrik és Gál Dalma állhatott fel a dobogó tetejére.
A Felnőtt Latin magyar bajnokságon Andrea Silvestri és Váradi Martina a tizenkettedik magyar bajnoki címét szerezte meg. Az ezüstérmet idén is a Miha Zerjav, Karcagi Laura páros vihette haza, csakúgy mint tavaly, míg a bronzérem idén ismét a Hidi Balázs, Kis Violetta kettős nyakába került. Suti András és Tóth Katalin a 4., Zilahi Szabolcs és Gede Andrea az 5., az egy hete U21 Latin magyar bajnoki címet szerző Szabó Ádám és Csofcsics Csenge a 6. lett.

Süttő Roland és Tombácz Anikó ezen a magyar bajnokságon búcsúzott el az aktív versenyzéstől, 14 éves közös pályafutásuk alatt rengeteg szép eredményt értek el, amatőrként tíztáncban többször álltak a magyar bajnoki dobogó második és harmadik fokán, latin táncokban 2013-ban a bronzérem volt a legjobb eredményük, de éveken át ott voltak a döntőben. Profiként ötszörös magyar bajnokok, Latin Európa-kupa 4. helyezettek.
Kedves Roland és Anikó! További sok sikert kívánunk nektek ezentúl a parkett mellett és a magánéletben!

Felnőtt Latin Magyar bajnokság (35 induló):
1. Andrea Silvestri, Váradi Martina
2. Miha Zerjav, Karcagi Laura
3. Hidi Balázs, Kis Violetta
4. Suti András Zsolt, Tóth Katalin
5. Zilahi Szabolcs György, Gede Andrea
6. Szabó Ádám, Csofcsics Csenge

Ifjúsági Latin Magyar bajnokság (30):
1. Kohon Patrik, Gál Dalma
2. Lehóczki Zsolt, Bernáth Odett
3. Hartlein Ákos, Farkas Gréta Éva
4. Bánati Barnabás, Varga Liza
5. Antal Krisztián, Prozlik Melinda Lenke
6. Labancz Gábor, Horváth Flóra Kamilla

Profi Latin Magyar bajnokság (1):
1. Süttő Roland, Tombácz Anikó

Profi Standard Magyar bajnokság (1):
1. Schwarz Péter, Lengyel Helga

Felnőtt Standard Magyar bajnokság (11):
1. Fodor Norbert Csanád, Vaszi Réka Beáta
2. Bencze István, Prozlik Anna
3. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
4. Rónyai Zoltán, Busa Dóra
5. Gombkötő Balázs, Laskovics Petra
6. Balga Kristóf János, Kállai Kamilla

Junior II. Latin Magyar bajnokság:
1. Tóth István Aramisz, Lilly Cantineau
2. Kovács Péter Benedek, Vida Kamilla
3. Kovács Ádám, Faludi Eliza Eszter
4. Balázs Dominik, Kondacs Jázmin Bíborka
5. Házas Ádám, Paluska Emese
6. Kiss Zsombor Gábor, Albert Emma

Senior I. Standard Magyar bajnokság (5):
1. Kemény Tamás, Princz Nóra
2. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia
3. Váczi Márk Dr., Váczi Noémi Katalin
4. Matkovics Gorán, Budnychenko Mariana
5. Halász Barna, Weidinger Ágnes

Senior II. Standard Magyar bajnokság (2):
1. Németh Tamás Dr., Liszt Judit
2. Kincses Imre Dr., Kemény Krisztina

Senior III. Standard Magyar bajnokság (1):
1. Kránicz József, Dobó Erika

Senior IV. Standard Magyar bajnokság (3):
1. Bánfi Antal, Salgó Mariann Ágnes Dr.
2. Pivarcsi András, Pivarcsiné Krakkó Borbála
3. Dóka Tamás Zoltán, Nemesné Csáki Mária Ilona

Ifjúsági Standard Magyar bajnokság (12):
1. Kohon Patrik, Gál Dalma
2. Härtlein Ákos, Farkas Gréta Éva
3. Antal Krisztián, Prozlik Melinda Lenke
4. Kovács-Kalic Károly Péter, Balogh Zsófia
5. Patkós Máté, Sulyán Lilla Katalin
6. Kalapács Bence, Miskolczi Nóra

Junior II. Standard Magyar bajnokság (10):
1. Balázs Dominik, Kondacs Jázmin Bíborka
2. Kovács Ádám, Faludi Eliza Eszter
3. Szabó Gabriel Lucian, Fekete Renáta
4. Kiss Zsombor Gábor, Albert Emma
5. Házas Ádám, Paluska Emese
6. Tóth Zoltán, Kránitz Anna Boglárka

A módosított forgatókönyv ide kattintva olvasható.

A  verseny élőben itt nézhető: