Műkorcsolya: orosz aranyak Finnországban

Finnországban, Helsinkiben rendezték meg a Műkorcsolya és jégtánc Grand Prix-sorozat harmadik versenyét, amelyen három orosz és egy japán győzelem született.

Jégtáncban a 10 fős mezőnyben az orosz Alexandra Stepanova és Ivan Bukin a ritmustáncot és a kűrt is megnyerve végzett az első helyen közel négy ponttal megelőzve az olasz Charlene Guignard, Marco Fabbri párost, akik mögött az amerikai Lorraine McNamara és Quinn Carpenter húsz ponttal lemaradva végzett a harmadik helyen.

Párosban a nyolc fős mezőnyben az orosz Natalia Zabiiako és Alexander Enbert lett az első, akik közel 13 ponttal előzték meg összesítésben a rövidprogram után még vezető olasz Nicole Della Monica, Matteo Guarise kettőst, akiknek viszont a végelszámolásnál mindössze tizenhat századnyi előnye maradt a szintén orosz Daria Pavliuchenko és Denis Khodykin duó előtt.

A Nők versenyében a 11 fős mezőnyben az olimpiai bajnok orosz Alina Zagitova közel húsz ponttal előzte meg összesítésben honfitársát, Stanislava Konstantinovát, aki a negyedik helyről lépett előre az ezüstérmes pozícióba, de csak tizenöt századnyi előnye maradt a japán Kaori Sakamotoval szemben, aki a hetedik helyről ért fel a dobogó legalsó fokára.

A Férfiaknál 11 fős volt a mezőny, a japán Yuzuru Hanyu győzelméhez kétség sem férhetett, majd negyven ponttal volt jobb a második helyen végző cseh Michal Brezinánál, aki mögött a dél-koreai Junhwan Cha végzett a harmadik helyen.

Jégtánc (10 induló):
1. Alexandra Stepanova, Ivan Bukin (Oroszország) 200.09
2. Charlene Guignard, Marco Fabbri (Olaszország) 196.29
3. Lorraine McNamara, Quinn Carpenter (Egyesült Államok) 176.66
4. Sara Hurtado, Kirill Khaliavin (Spanyolország) 172.09
5. Christina Carreira, Anthony Ponomarenko (Egyesült Államok) 167.28
6. Juulia Turkkila, Matthias Versluis (Finnország) 160.62

Párosok (8):
1. Natalia Zabiiako, Alexander Enbert (Oroszország) 198.51
2. Nicole Della Monica, Matteo Guarise (Olaszország) 185.77
3. Daria Pavliuchenko, Denis Khodykin (Oroszország) 185.61
4. Miriam Ziegler, Severin Kiefer (Ausztria) 174.81
5. Tae Ok Ryom, Ju Sik Kim (Észak-Korea) 174.24
6. Deanna Stellato-Dudek, Nathan Bartholomay (Egyesült Államok) 159.21

Nők (11):
1. Alina Zagitova (Oroszország) 215.29
2. Stanislava Konstantinova (Oroszország) 197.57
3. Kaori Sakamoto (Japán) 197.42
4. Yuna Shiraiwa (Japán) 191.46
5. Loena Hendrickx (Belgium) 191.22
6. Daria Panenkova (Oroszország) 161.48

Férfiak (11):
1. Yuzuru Hanyu (Japán) 297.12
2. Michal Brezina (Csehország) 257.98
3. Junhwan Cha (Dél-Korea) 243.19
4. Mikhail Kolyada (Oroszország) 238.79
5. Boyang Jin (Kína) 227.28
6. Andrei Lazukin (Oroszország) 218.22

(Forrás: ISU)