Műkorcsolya Eb: címvédés a férfiaknál

A szombati versenynapon a férfiak szabadprogramjával folytatódott a Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság Budapesten a Syma-csarnokban. 

A legjobb 24 versenyző mutathatta be a kűrjét - sajnos a magyar indulónak, Forgó Kristófnak nem sikerült 24 között végezni a rövidprogram során - és már az első két csoportban is láthattak a nézők négyfordulatos ugrásokat és tripla Axeleket, majd jöttek a jobb korcsolyázók és az ember csak kapkodta a fejét a nehéz ugrások láttán.

A spanyol Javier Fernandez 6 ponttal vezetett a rövidprogram után, de mögötte igen szoros volt a verseny, és ezt az előnyt nem lehetett megnyugtatónak nevezni. A spanyol korcsolyázó azonban nem ijedt meg és egy jó kűrrel, három négyfordulatos ugrást is bemutatva magabiztosan, közel 15 pontos előnnyel védte meg Európa-bajnoki címét. Mögötte az orosz Sergei Voronov végzett a második helyen, ő a rövidben és a kűrben is második lett. A bronzérmes is egy orosz versenyző lett, de nem az orosz bajnok Maxim Kovtun, hanem a rövid után csak a 11. helyen álló Konstantin Menshov, aki a harmadik legjobb szabadprogramot futotta ezen a napon.

Férfiak, végeredmény:
1. Javier Fernandez (Spanyolország) 267.11
2. Sergei Voronov (Oroszország) 252.55
3. Konstantin Menshov (Oroszország) 237.24
4. Michal Brezina (Csehország) 236.98
5. Maxim Kovtun (Oroszország) 232.37
6. Peter Liebers (Németország) 225.76
...
30. Forgó Kristóf (Magyarország)

(Fotó: www.efsc2014.com)