Magyar győztes a brit tehetségkutató versenyben

Megnyerte a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató döntőjét a magyar Attraction látványszínház, amelyet az elődöntők óta abszolút favoritként tartott számon a londoni fogadóipar és a brit sajtó. Az Attraction a végső megmérettetés 11 szereplője közül a legtöbb közönségszavazatot - azoknak mintegy negyedét - kapta.
A világ egyik legnagyobb ilyen jellegű showműsorában aratott diadallal 250 ezer font - mintegy 87 millió forint - pénzjutalom jár, és a társulat jogot nyert arra is, hogy részt vegyen az idei Királyi Varietén, ahol az uralkodócsalád tagjai, köztük II. Erzsébet királynő előtt léphet fel. Csák János, Magyarország londoni nagykövete az eredményhirdetés után, a műsorban bejátszott élő telefonhívásban köszönte meg a brit közönség támogatását.

attraction

Az együttes, amely az ITV kereskedelmi televízión sugárzott vetélkedő történetének első magyar döntőse és nyertese, Edward Elgar hazafias dala, a Land of Hope and Glory zenéjére adta elő bravúros árnyjátékra épülő kétperces produkcióját. Az előadás Nagy-Britannia utóbbi évtizedeinek történelmi eseményei, kiemelkedő politikai személyiségei és az uralkodó előtt tisztelgett. A záró képsor a brit oroszlánt ábrázolta, a közönség egetverő ovációja közepette.
Simon Cowell, a Britain's Got Talent producere, a zsűri elnöke az előadás után kijelentette: el sem tudta volna képzelni az idei döntő ennél jobb befejezését.
Szűcs Zoltán, az együttes alapítója és vezetője közölte: ez volt a csapat eddigi legfontosabb előadása. "A brit közönségnek szeretnénk köszönetet mondani ezzel az előadással" - tette hozzá, utalva arra, hogy a társulat a múlt heti utolsó elődöntőből a legtöbb közönségszavazattal jutott a szombat esti döntőbe. Szűcs Zoltán az eredményhirdetés után - a műsorvezető kérdésére, hogy mire fordítják a 250 ezer fontos fődíjat - kijelentette: erre még nem tud válaszolni, a társulat számára most az a legfontosabb, hogy előadhatják produkciójukat a brit királyi család tagjai előtt.

A győztes produkció:

(Forrás: MTI; Fotó: MTI)