Lélektáncosok - 30 éves a Bozsik Yvette Társulat
2023-ban ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját hazánk egyik prominens táncegyüttese, a Bozsik Yvette Társulat. A jubileum alkalmából 2023. szeptember 16-18. között háromnapos minifesztiválon ünnepelnek a Nemzeti Táncszínházban, melynek keretében négy előadást láthat a közönség.
Bozsik Yvette - a társulat alapítója és vezetője -, a kortárs táncélet egyik legformabontóbb alkotója, aki klasszikus képzettségének, abszurd humorának és spirituális látásmódjának köszönhetően, az elmúlt évtizedekben létrehozta saját, unikális formanyelvét.
A rendezvénysorozatot egy rendhagyó esttel nyitják meg, a Mesterek és tanítványok című előadás Stravinsky Tavaszi áldozata köré épül, melyet a 30 éves társulat egykori és jelenlegi táncművészei, és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tánctagozatának végzett diákjai is előadnak, két különböző verzióban.
A Bohóc kerestetik, Matei Visniec azonos című drámája alapján készült groteszk táncszínházi előadás Bozsik Yvette, és állandó alkotótársa, Vati Tamás főszereplésével készült. "Úgy érzem, a szokásosnál talán groteszkebben reagálok a világra, van egy sajátos humorérzékem, önkritikám, líraiságom."– nyilatkozta a kortárs tánc világhírű művésze. Ez az abszurd humor és dráma vegyül cirkuszi elemekkel, bohócjátékkal, commedia dell’arte motívumaival, akrobatikus és lazzi elemekkel színesítve a két idősödő bohóc sorsát bemutató produkcióban.
A Kossuth-díjas Bozsik Yvette számára mindig fontos volt a bátorság, az újítás és az útkeresés. Évről évre megszólítja a tánc nyelvén a legfiatalabb korosztályt is. Európában az elsők között készített csecsemőszínházi produkciót és több gyermekeknek szóló mesét álmodott színpadra, így a fesztivál elmaradhatatlan része egy gyermekelőadás is. A jól ismert mese, a Csizmás kandúr legmélyén az igazságot kereső segíteni akarás szándéka rejlik, amely nagyon fontos tanulság és példázat a gyerekeknek.
Az eseménysorozatot a társulat legújabb bemutatója, a Tayos zárja, mely a butoh tánc eszközeivel, expresszív képekkel mutat be, egy a civilizációtól távol eső univerzumot, melyben emberek és állatok, furcsa lények és kreatúrák keresztezik egymást, és amely magában hordozza, őrzi még az Isteni, kozmikus energiát.
A három utóbbi darab egyedülálló zenéjét Philippe Heritier, a társulattal kezdetektől együttműködő svájci zeneszerző komponálta.
Az ünnepi időszak október 29-én zárul. Lélektáncosok - A Bozsik Yvette Társulat 30 éve címmel tekintheti meg a közönség Iványi Marcell rendező és Tóth Zsolt operatőr dokumentumfilmjét a társulatról. A filmvetítést követően a közelmúltban felújított, Lajkó Félix zenéjére készült Lakodalom című előadást tűzi műsorra a Nemzeti Táncszínház, miközben az intézmény előterének kivetítőin Horváth Judit fotói lesznek láthatók az elmúlt évek produkcióiról, próbáiról.
Bozsik Yvette Társulat
Bozsik Yvette 1993-ban hozta létre saját társulatát a kortárs tánc elfogadtatására, népszerűsítésére és új utak keresésére. Előadásaik több generációhoz szólnak, jellemzőjük a műfaji sokszínűség és innováció igénye. A humor, az önirónia és társadalomkritika szervesen kapcsolódik a rendezések és koreográfiák játékosságához és nyitottságához. Repertoárjuk a látványos táncszínházi produkcióktól kezdve az önéletrajzi ihletésű komédián át a gyermek- és csecsemőszínházig terjed. Rendszeresen fellépnek Budapesten a Nemzeti Táncszínházban, a MÜPÁban és az Operettszínházban. Jelen vannak rangos tánc- és színházi fesztiválokon, valamint gyakran tesznek eleget meghívásoknak az ország vidéki városaiban, településein is. Csecsemőszínházi- és gyerekelőadásaikkal rendszeresen fellépnek fővárosi és vidéki művelődési házakban, óvodákban. Külföldi vendégszerepléseik során megközelítőleg húsz országban léptek fel Hongkongtól New Yorkig, Párizstól Londonig.
Bozsik Yvette számos szakmai díjat és elismerést kapott, többek között Kossuth-díjat, érdemes művész kitüntetést, valamint 2022-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé választották.
(Forrás: Nemzeti Táncszínház)