IX. Magyar Táncfesztivál

2013. június 17-23. között rendezik meg Győrben a IX. Magyar TáncfesztiváltAz egyhetes rendezvényen a tánc műfaj széles palettája mutatkozik be a klasszikus és kortárs stílusoktól kezdve a néptáncon át a városi folklórig. 18 hazai és külföldi társulat lép fel a nagyszínpadon, négy kortárs produkció a Kisfaludy-teremben, a színház előtti szabadtéren pedig 14 ingyenes kísérő program, 19 fellépő együttes, amatőr táncműhelyek és egyesületek várják az érdeklődőket. 

A fesztivált Táncolj és mosolyogj! szolgennel hirdették meg, a rendezvény ugyanis önkéntes operatőrök közreműködésével csatlakozott ahhoz a több tucat országot érintő korábbi nemzetközi kezdeményezéshez, amelyben filmesek által megörökített mosolyokból elkészült a világ mosolyfilmje. Az alkotás világpremierjét a táncfesztivál nyitónapján tartják este 9 órakor a Győri Nemzeti Színház előtti téren Hozleiter Fanni, a Kerekesszékkel a világ blog szerzője és a film francia rendezője, Frédéric Viau-Davodeau közreműködésével.

A megnyitón Áttörés címmel két egyfelvonásost mutat be a vendéglátó Győri Balett. Másnap a színházi tánckarok találkozóján a Budapesti Operettszínház, a Győri Nemzeti Színház, a budapesti Madách Színház, a soproni Petőfi Színház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a veszprémi Petőfi Színház tánckarai mutatkoznak be. Gálaműsor keretében láthatja a közönség a Magyar Táncművészeti Főiskola produkcióját, a Török Állami Balett, a Nyizsnyij Novgorod-i Állami Balett és a Szlovák Nemzeti Balett szólistáinak előadását. A gálán fellép még a Magyar Nemzeti Balett és a Pécsi Balett.

A Bozsik Yvett Társulat az Orfeusz és Euridikét mutatja be Győrben, a Magyar Állami Népi Együttes Hajnali hold című produkcióját, a Duna Művészegyüttes pedig a Feketeerdő című táncjátékot viszi színre. A Háromszék Táncegyüttes a teátrum előtti téren mutatkozik be a közönségnek. Az Experidance közös produkcióban a békéscsabai Jókai Színházzal a Frank Sinatra - A hang című táncjátékot adja elő a fesztivál zárásaként.

A városi táncok legújabb műfaját, az urban hip-hopot tánc-show keretében mutatják be a győri táncstúdiók, így az amatőr világ is bekapcsolódik a fesztiválba. A programot worskshopok egészítik ki: lesz kizomba worskshop afrikai ritmusokra és argentintangó-műhely, amelyet élőzenés latin táncparti, valamint a Hoppáré Együttes fellépése követ az El Paso Tánc és Rendezvénycentrumban.

(Forrás: www.magyartancfesztival.hu)