Hétvégén rendezik meg a Szőke Tisza táncversenyt

2016. június 18-19-én tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Papiron Szeged Versenytáncklub Szegeden a Szőke Tisza nemzetközi táncversenyt. A Városi Sportcsarnokban 13 kategóriában WDSF Open és szintén 13 kategóriában klubközi  verseny lesz.

A WDSF Open versenyszámaira eddig 16 országból 152 páros adta le a nevezését, a hazai és a szomszédos országok versenyzőin kívül várhatóan orosz, fehérorosz, spanyol, olasz, cseh, moldáv, lengyel, észt, norvég és német táncosok is érkeznek a Tisza-parti városba.

A legtöbb nevezés az International Latin Openre érkezett előzetesen, 13 országból közel 50 páros regisztrált eddig, és népes lesz az ifi latin mezőny is, itt 30 kettős jelezte részvételét. Már megszokott, hogy a seniorok standard versenyein is több kört kell táncolnia a legjobbaknak. 2015-ben egyébként két versenyszámban született magyar győzelem, emellett volt egy ezüst és két bronzérem, valamint néhány döntős helyezés is.

A program mindkét napon délelőtt 10 órakor kezdődik - szombaton a klubközi versenyszámokkal indul a nap -, 18 órától a gálaesten az egyes kategóriák legjobbjait láthatja a közönség.

Belépőjegy elővételben 1.900 Ft-ért kapható (Délmagyarország Ügyfélszolgálati Irodáiban, a KM Tours (Szeged Nagyáruház), Tourinform szegedi irodákban és a Sportcsarnokban.), a helyszínen 2.200 Ft lesz a belépő, a táncparkett mellé szóló asztaljegy 5.000 Ft.

szőke tisza wdsf open