Ezüstérmek Orlandóban

Az Egyesült Államokban, Orlandóban karácsony előtt rendezték meg a World Latin Dance Cup versenyt, amelyen Pék Máté és Nagy Edit Lilla verseny- és divattáncos páros ötödik alkalommal képviselte a magyar színeket a salsa és a bachata versenyen.

Az eddigi Miami helyszín helyett az idei évtől kezdve öt éven át Orlando ad majd otthont a rangos versenynek. De nem csak a helyszín változott, a szervezők idén megnyitó ünnepséget is rendeztek, ahol a nemzetek versenyzői zászlóval vonultak be a színpadra és felcsendült a résztvevő országok himnusza is. A verseny végén záróünnepség keretén belül adták át a dobogós helyezést elérő táncosoknak az immár jellegzetessé vált kupákat.

pék máté, nagy edit lilla

A feszített tempójú, több napos versenyen a fiatal Pék, Nagy páros az idén is kitűnően szerepelt. Tavaly két harmadik helyezést szereztek, az idén pedig előrébb léptek: két második helyezést hoztak el a salsa és a bachata páros versenyben. Remélhetőleg ez a tendencia folytatódik jövőre is.

A salsa versenyre a világbajnok mexikói Eduardo Javier Padilla Vizcarra készítette fel a párost, akivel év eleje óta dolgoznak együtt. A Spanyolországban élő  táncos-edző nyolc alkalommal járt Budapesten, míg Máté és Edit háromszor utazott Barcelonába, hogy felkészüljenek mind a nyáron megrendezett Világjátékokra, mind pedig az orlandói World Latin Dance Cupra.

A bachata versenyre - edző híján - saját maguk állították össze a verseny kűrjüket és azért voltak kicsit elkeseredve, mert az első helyezettől mindössze 0,3 pont választotta el őket.

pék máté, nagy edit lilla

A páros a remek eredmény után megfogadta: még keményebben fognak dolgozni, hogy 2018-ban elérhessék a hőn áhított első helyezéseket. 

A beszámolót köszönjük dr. Gál Andreának!