Dalok a szobából - kortárs tánc a Kultúr Krimóban

Ki hallott már olyan előadásról, ahol ugyanannyi néző van, mint előadó? Márpedig a m.a.d.a.m. társulat következő Dalok a szobából előadása ilyen exkluzív esemény lesz 2022. április 13-án, a Kultúr Krimóban. Az intim női szobájukba csak azt a négy szerencsés személyt engedik be, akik jelentkeznek a musicanddanceandmore@gmail.com email-címen, és akiket a jelentkezésük alapján kiválasztanak. Várják minden olyan 16 év feletti jelentkezését, aki testközelből szeretne megtapasztalni egy különleges és egyedi élményt, amire csak most van lehetőség. 

Dalok a szobábólkortárs táncszínházi előadás beszéddel, zenével, képzőművészettel
És neked volt gyerekszobád? Kivel kellett osztoznod rajta? Kit engedtél be? Mit nem engedtél ki onnan? És most van felnőttszobád? És az mitől a sajátod? Milyen benne lenni úgy, hogy tudod, hogy az a gyerek, aki valamikor te voltál, még mindig benned van, benne pedig a saját gyerekszobaélményei?
Most, hogy mögöttünk van a bezártság időszaka, amikor ugyanaz a négy fal nemcsak az otthont jelentette, hanem már a munkahelyet, a kocsmát, az edzőtermet, a színházat is, érdemes rátekinteni erre a térre, és átgondolni, hogy hogyan is vagyunk egymással. Mindegyik szoba más, ahogyan a hozzájuk fűződő viszonyok is különböznek, de a szobákkal kapcsolatos, kollektívan átélt élmények - amilyen a gyerekkor, a kamaszkor, a párválasztás, és a karantén - mégis sokunkban nagyon hasonlók. Vannak olyan részei ezeknek a tapasztalatoknak, amikről nem beszélünk, mert titok, kell köré a négy fal. Mi most lebontunk a négyből egyet, és feltesszük a színpadra, hogy négy nő táncán, beszédén, énekén és zenéjén keresztül bárkihez eljuthasson. Egy ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik nő szobafogalma pedig egy-egy festményen jelenik meg, de hogy mikor, hogyan és hol, azt majd csak az előadásban leplezzük le.

Előadó- és alkotóművészek: Horváth Réka, Hrotkó Csenge, Nagy Enikő, Táibl Eszter
Díszlet-festőművész: Pakosz Anna
Kellékek-festőművészek: Csempesz Ágnes, Határik Ildikó, Hágen Zsuzsa, Vincze Petronella Zsuzsanna
Jelmez: Nyéki Aranka

Az előadás időpontja és helyszíne:
- 2022. április 13. 19:30, Kultúr Krimó - Budapest, VII. kerület, Rottenbiller u. 5/b.
- 2022. április 29. 18:00, Leányfalu
- 2022. május 3. 19:00, Három holló -Budapest, V. kerület, Piarista köz 1.
- 2022. május 14. 19:00, Jókai Klub

(Forrás: m.a.d.a.m. társulat)