Két arany jutott Európának

műkorcsolya

Európa - Kanada 2:2 - röviden így is lehet összegezni a nizzai Műkorcsolya és jégtánc világbajnokság eseményeit. A férfiaknál és jégtáncban kanadai versenyző nyakába került az aranyérem, míg a nőknél olasz, a párosoknál német győzelem született. 

A párosok pénteken este futották a szabad programokat és néhány század híjján meglepetés született. A nyolcadik helyen álló orosz Volosozhar, Trankov páros hibátlan kűrt futott, míg a rövid program után vezető németek programjába kisebb hibák csúsztak, így a két duó között mindössze 11 század döntött az utóbbi kettős javára. A harmadik helyen a rövid után is harmadik helyen álló fiatal japán kettős végzett, míg a korábban kétszeres világbajnok kínaiak lecsúsztak a dobogóról.

A férfiaknál a kanadai Patrick Chan megvédte a világbajnoki címét, a dobogó másik két fokára két japán versenyző állhatott fel. A két hazai korcsolyázó Joubert és Amodio jelentősen lemaradt pontszámban a dobogósoktól és a 4-5. helyen végzett. A verseny legnagyobb vesztese a tavalyi ezüstérmes orosz Gachinski lett, aki egyik programjában sem tudta hozni a tőle elvárhatót és mindössze a 18. helyen végzett.

A nőknél az olasz Carolina Kostner első világbajnoki címét ünnepelhette, miután a kűrben több mint hét ponttal volt jobb a mezőnynél, az orosz Leonova, aki vezetett a rövidprogram után, a dobogó második fokára állhatott fel. A bronzérem japán versenyzőnek jutott, de nem a korábbi világbajnok Asadának, hanem Suzukinak.

 

Párosok:
1. Aliona Savchenko, Robin Szolkowy (Németország) 201.49
2. Tatiana Volosozhar, Maxim Trankov (Oroszország) 201.38
3. Narumi Takahashi, Mervin Tran (Japán) 189.69
4. Qing Pang, Jian Tong (Kína) 186.05
5. Meagan Duhamel, Eric Radford (Kanada) 185.41
6. Vera Bazarova, Yuri Larionov (Oroszország) 183.68

Nők:
1. Carolina Kostner (Olaszország) 189.94
2. Alena Leonova (Oroszország) 184.28
3. Akiko Suzuki (Japán) 180.68
4. Ashley Wagner (Egyesült Államok) 176.77
5. Kanako Murakami (Japán) 175.41
6. Mao Asada (Japán) 164.52

Férfiak:
1. Patrick Chan (Kanada) 266.11
2. Daisuke Takahashi (Japán) 259.66
3. Yuzuru Hanyu (Japán) 251.06
4. Brian Joubert (Franciaország) 244.58
5. Florent Amodio (Franciaország) 243.03
6. Michal Brezina (Csehország) 239.55

(Forrás: ISU)