Eszter - bemutató a Nemzeti Táncszínházban

eszter

Az Inversedance - Fodor Zoltán társulata 2012. március 20-án mutatja be Eszter című új darabját a Nemzeti Táncszínházban

A darab Eszter könyvéből merítkezik. A könyvből, mely elmeséli, hogyan élhetett a zsidó származású Eszter a perzsák által leigázott nép tagjaként, majd később a nagy világuralkodó, Áhásvérus kiválasztottjaként, származását letagadva az idegen ország uralkodónőjeként. Hogyan mentette meg népét az ősi bosszútól fűtött Haman mesterkedésétől, vagyis a biztos haláltól, és hogyan fordult meg a sors, mikor a gyűlölködőt arra a fára akasztották, amit ő maga szánt Mordechájnak, Eszter nevelőapjának. A több, mint 2500 éve történt esemény óta a zsidóságnak a sors forgandósága egyet jelent az örömmel, a felszabadulással és a purimmal, mely a vallás egyik legvidámabb ünnepe.

Fodor Zoltán koreográfiájában Eszter, Haman, Áhásvérus, Mordecháj csupán szimbólumok, az alázatnak, a szeretetnek, a hatalom birtoklásának, a bosszúvágynak, az önzetlenségnek, és az igazságnak megtestesítői. A koreográfus értelmezése szerint Eszter élete lélektani vívódás a rabság és a szabadság furcsa kettősségében, a hit és a szerelem között való egyensúlyozás.

Az előadás időpontja: 2012. március 20. 19 óra

Az előadás helyszíne: Nemzeti Táncszínház - Színházterem

(Forrás: Nemzeti Táncszínház - Az előadás az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója)