XVIII. Zánkai Gyermek és Ifjúsági, Tánciskolások és Művészeti iskolások táncfesztiválja - eredmények 5-6. nap

A XVIII. Zánkai Táncfesztivál ötödik versenynapján az ifjúsági korosztály C osztályos táncosai léptek parkettre. A standard és a latin kategóriában is népes mezőny gyűlt össze, így minden páros legalább kétszer táncolhatott a pontozók előtt. A legjobbaknak négyszer kellett táncolniuk a selejtezőtől a döntőig és volt két kettős amely a standard és a latin fináléba is bekerült.

Az utolsó napon, szombaton a B és A osztályos versenyeket rendezték meg az ifjúsági korú táncosoknak. Ezekben a kategóriákban viszonylag kevés induló volt, de több olyan páros is volt a mezőnyben, akik korosztályuk legjobbjai közé tartoznak és már felnőtt ranglistaversenyen is bontogatják a szárnyaikat.

A döntők eredménye lentebb olvasható.

Ifjúsági C Latin (48 induló):
1. Szőke János, Józsa Gyöngyi
2. Homor Gergő, Forrás Fernanda
3. Balga Kristóf, Palásti Sára Anna
4. Németh Endre, Elekes Helga
5. Kotymán Arnold László, Gál Zsanett
6. Bécsi Patrik, Nagy Alexandra Éva

Ifjúsági C Standard (29):
1. Balga Kristóf, Palásti Sára Anna
2. Nagy Máté, Jelacsics Nikoletta
3. Sági István Balázs, Forgó Éva Patrícia
4. Kotymán Arnold László, Gál Zsanett
5. Szabó Hornos Norbert, Horváth Eszter
6. Cibulka Alex, Hajdú Andrea

Ifjúsági A Standard (2):
1. Kis Vencel, Bori Ildikó
2. Horváth Kornél, Juhász Kitti

Ifjúsági B Latin (10):
1. Király Márk, Kaldenecker Enikő
2. Tőke Péter Márk, Horváth Tímea
3, Katona András, Kovács Klára Nikoletta
4. Csipkés Csaba, Fehér Zsanett
5. Vörös István Bence, Pintér Viktória
6. Koren Roland, Szécsi Debóra

Ifjúsági B Standard (7):
1. Katona András, Kovács Klára Nikoletta
2. Horváth Kornél, Juhász Kitti
3. Király Márk, Kaldenecker Enikő
4. Ádám Kornél, Ádám Enikő

(Forrás: MTáSZ)