Versenytánc gála Szolnokon

2014. november 23-án 18 órától rendezik meg az I. Szolnoki Nemzetközi Versenytánc Gálát Szolnokon. Egy igazán különleges este részesei lehetnek, akik jegyet váltanak a gálára, hiszen a szolnoki Szimfonik Harsona Együttes élőzenéjére táncolnak majd kiváló versenytáncosok. A szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ Színháztermében a polgármesteri bál után egy nappal rendezik meg a gálát, így a nézők egy nagyjából ezer négyzetméteres táncparkett körül ülve, szinte karnyújtási távolságból élvezhetik majd a táncosok produkcióját.

Parkettre lép ezen az estén a latin táncok hatszoros magyar bajnoka Andrea Silvestri és Váradi Martina, a profi standard magyar bajnok Zsom Olivér és Vozár Boglárka, a kűr magyar bajnok Budai Attila és Barna Lilla, a többszörös magyar bajnoki érmes Süttő Roland és Tombácz Anikó és természtesen a gálát szervező, profi latin magyar bajnok Püspöki Dávid és Markó Ágnes is. És mivel ez a gála nemzetközi, így szlovák, szerb és osztrák táncosokat is láthat majd a publikum.

A rendezvény háziasszonya a Lifenetwork műsorvezetője Takács Nóra lesz.

A Szimfonik Harsona Együttes koncertjein rendszeresen lépnek fel táncosok, így nem lesz tőlük idegen, hogy "együtt dolgozzanak velük" a mintegy kétórás eseményen. A hatfős zenekar ezen az estén egy énekessel is kiegészül, akinek a személye egyelőre meglepetés, csak annyit lehet tudni róla, hogy az X-Factor tehetségkutatóban tűnt fel.

A gálára jegyeket az Aba-Novák Kulturális Központban lehet vásárolni 2.500 és 3.500 forintért.

Az esemény Facebook oldala: I. Szolnoki Nemzetközi Versenytánc Gála

szolnoki táncgála