Újratölthető - az Eötvös10-ben

2017. szeptember 7-én és 8-án látható az Újratölthető, az első közösségi táncelőadás magyar alkotóktól Budapesten az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér kamaratermében. A generációs szakadékokat áthidalva, 17 szépkorú, senior táncossal a színpadon ösztönöz közös gondolkodásra az örök élet várható társadalmi következményeiről Juhász Kata Társulatának futurológiai táncelőadása, amelyet idén nyáron Minneapolisban is bemutattak.

Az előadás alcíme - "HA SOSE HALUNK MEG..." - gondolkodásra, sőt reményeink szerint közös gondolkodásra (netán cselekvésre) ösztönzi a nézőket, hiszen egyre több hírmorzsa jut el hozzánk olyan pozitív ígéretekről, melyek a tudomány és a technológia egy-egy részterületének fejlődése folytán belátható távolságba helyezik az emberi élet szinte korlátlan meghosszabbíthatóságát. Az örök élet perspektíváját az egyéni élet szintjén egyértelműen pozitívan fogadjuk, azonban ideje számot vetnünk azzal is, hogy ha megvalósul, alapjaiban változtatja meg társadalmi berendezkedésünket, a gazdaság szerkezetét, a jogrendszert és családi viszonyainkat is.

újratölthető

Nem kis részben a téma aktualitásának köszönhető, hogy a darab rendező-koreográfusa, Juhász Kata idén nyáron meghívást kapott Minneapolisba, hogy egy ottani, idősekből álló közösséggel, az ő problémaérzékenységükhöz alkalmazkodva alkossa újra a Rechargeable (Újratölthető) című előadást. Az előadással Juhász Kata Amerikában elnyerte a CECartslink Independent Project Awardot, amit 37 ország pályázói közül évente csupán öt művésznek adnak át az összes művészeti ágból.

Az amerikai siker után az Újratölthető magyar változata szeptember 7-én és 8-án az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben lesz látható. Az előadás alkotói, Juhász Kata és Déri András a Szenior Örömtánc Csapat tagjaival hozták létre Magyarország első közösségi táncelőadását, melyben egyszerre kutatják a jövőt és saját vágyaikat. A szereplők végső soron saját identitásukat elemzik, hogy azt megőrizve, s arra építve hozhassák létre a jövő társadalmi berendezkedésének modelljét - egyelőre csak a tervező asztalon, vagyis a színpadon, a táncszínház eszközeivel.

Az előadás időpontja: 2017. szeptember 7. és 8. 19 óra

Az előadás helyszíne: Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér, Kamaraterem - Budapest, VI. kerület, Eötvös u. 10.

Belépőjegy: 1.500 Ft, megvásárolható online ide kattinva

Alkotók: Bot Ádám, Juhász Kata és a Szenior Örömtánc Csapat tagjai (Csirmaz Szilvia vezetésével)

(Forrás: Magócsi Anikó)