TáncSport MB és HDO 3. nap: négy érem az Open versenyeken

A TáncSport Magyar Bajnokságok és Hungarian Dance Open harmadik versenynapján Junior II. Standard és Ifjúsági Latin kategóriában avattak magyar bajnokot Szigetszentmiklóson, míg a WDSF Open versenyszámok közül az International Latin és Standard Opent, a Junior II. Latin és Standard Opent, valamint a Senior I. Latin és a Senior II. Standard Opent rendezték meg. Az Open versenyeken egy arany, egy ezüst és két bronzérmet szereztek a magyar táncosok.

A délelőtti programban egy számban hirdettek győztest: a Junior II. Standard Magyar Bajnokságot a 6 fős mezőnyben Urbán István és Urbán Lilla Andrea nyerte meg Kovács-Kalic Károly Péter és Farkas Liliána, valamint Kohon Patrik és Kiss Luca előtt.

Délután kiderült, kit láttak a legjobbnak a pontozók az Ifjúsági Latin Magyar Bajnokságon: Sulyán Bálint Pál és Bálint Nikoletta állhatott fel a dobogó tetejére, Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra lett az ezüstérmes, míg Szabó Ádám és Fábián Anna a bronzérmes.

Az International Latin Openen a Hidi, Karcagi és a Hegyes, Kis kettős bejutott a legjobb 12 közé majd a döntőbe is. Hidi Balázs és Karcagi Laura bronzérmet szerzett, míg Hegyes Bertalan és Kis Violetta a 6. lett.

Az International Standard Openen a 46 fős mezőnyben Nikita Anikeev és Farkas Bettina jutott be a döntőbe a magyar párosok közül, ahol az 5. helyen végeztek.

A Junior II. Standard Openen a 18 fős mezőnyben Urbán István és Urbán Lilla volt döntős, ők bronzérmet szereztek. Az Urbán-testvérek döntőbe jutottak a Junior II. Latin Openen is, ahol a 6. helyen zártak a 26 induló között.

A Senior I. Latin Openen öt páros indult, négy magyar és egy szlovák kettős. A győzelmet Kovács Máté és Makai Zsuzsa szerezte meg Szánthó Péter és Juhász-Szánthó Szilvia előtt.

Junior II. standard magyar bajnokság

Junior II. Standard Magyar bajnokság (6 induló):
1. Urbán István, Urbán Lilla Andrea
2. Kovács-Kalic Károly Péter, Farkas Liliána
3. Kohon Patrik, Kiss Luca
4. Réthelyi Balázs, Sulyán Lilla Katalin
5. Kozák László Richárd, Juhász Dóra
6. Cziklin Dusán Péter, Szilágyi Rebeka

ifjúsági latin magyar bajnokság

Ifjúsági Latin Magyar Bajnokság (28):
1. Sulyán Bálint Pál, Bálint Nikoletta
2. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
3. Szabó Ádám, Fábián Anna
4. Nagy Márk, Marschall Zita Olívia
5. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána
6. Szűcs Dávid, Csermák Klaudia Noémi

A WDSF Openek eredményei:

International Latin Open (61 induló):
1. Grigore Stefan, Filipescu Laura (Románia)
2. Boie Bogdan, Natalia Luchiv (Moldávia)
3. Hidi Balázs, Karcagi Laura (Magyarország)
4. Maxim Elfimov, Evgenia Churikova (Oroszország)
5. Valentin Kosmachev, Alena Kochengina (Oroszország)
6. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta (Magyarország)
...
16-17. Király Márk, Lissák Laura (Magyarország)
21. Katona András, Bondár Dóra (Magyarország)

22. Antal Gergő, Hercsik Zsuzsanna (Magyarország)
24. Gáspár Patrik, Szondi Fanni (Magyarország)
25. Szőts Dániel, Egresi Melinda Beatrix (Magyarország)
26-28. Széles András, Sipos Viktória (Magyarország)
34. Pop Vlad Alex, Butor Zsófia (Magyarország)
36-37. Popovics Richárd, Dénes Edina (Magyarország)
40. Borbás Csaba, Tóth Emília (Magyarország)
42-43. Pölyhe Máté, Nagy Evelin (Magyarország)
45. Török Tamás, Gyurkovits Éva (Magyarország)
47-48. Bécsi Kristóf Patrik, Nagy Alexandra Éva (Magyarország)
49-50. Kézsmárki János, Bakos Adrienn (Magyarország)
55. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia (Magyarország)
56-57. Keresztes László, Bartha Lilla (Magyarország)
56-57. Zsoldos Gábor, Kocsis Katalin (Magyarország)
58. Szőke János, Hollósi Barbara Mónika (Magyarország)
59. Tímár Attila, Szalontai Kata (Magyarország)
61. Ébend András, Mester Dóra (Magyarország)

International Standard Open (46):
1. Vadim Shurin, Anastasia Meshkova (Lettország)
2. Leonid Khokhlov, Alexandra Shoshneva (Oroszország)
3. Aliaksandr Samosiuk, Yana Tudvaseva (Fehéroroszország)
4. Eros Sciamanna, Anna Angelika Jaglinska (Lengyelország)
5. Nikita Anikeev, Farkas Bettina (Magyarország)
6. Vaclav Malek, Catharina Dvorak (Ausztria)
...
10. Sorin Andrei Neagu, Elek Réka (Magyarország)
13. Fodor Norbert Csanád, Vaszi Réka (Magyarország)
15. Tábori Ármin, Dézsy Klaudia (Magyarország)
16. Calin Rusnac, Forgó Éva Patrícia (Magyarország)
28. Marjanovic Petar, Larissa Gessner (Magyarország)
30. Pölyhe Máté, Nagy Evelin (Magyarország)
31. Borbás Csaba, Tóth Emília (Magyarország)
32-34. Tejeda Tamás Márk, Várnai Zsófia (Magyarország)
39. Czuczi Patrik, Késmárki Vanessza (Magyarország)
40. Karikó-Tóth Tamás, Száraz Evelyn (Magyarország)
42-46. Kőszegi Gergely, Kiss Dorottya (Magyarország)
42-46. Panka Dániel, Panka Dorottya (Magyarország)

Senior I. Latin Open (5):
1. Kovács Máté, Makai Zsuzsa (Magyarország)
2. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia (Magyarország)
3. Peter Psenak, Drahoslava Psenakova (Szlovákia)
4. Tímár Attila, Szalontai Kata (Magyarország)
5. Zsoldos Gábor, Kocsis Katalin (Magyarország)

Senior II. Standard Open (20):
1. Evgeny Olkov, Marina Belyaeva (Oroszország)
2. Konstantin Maletz, Corina Maletz (Németország)
3. Rastislav Pupik, Henrieta Mlyncarova (Szlovákia)
4. Harald Ebner, Barbara Wanek-Zajic (Ausztria)
5. Mikhail Syrytski, Sviatlana Syrytskaya (Fehéroroszország)
6. Emiliano Ciarabellini, Martina Susino (Olaszország
...
14. Szabó Zsolt Mihály, Ónodi-Szabó Valéria (Magyarország)
16. Asztalos Zoltán - Kissné Szegedi Zsuzsanna (Magyarország)
19. Baranyai Szilárd, Illés Enikő (Magyarország)
20. Almási László Tibor, Kubinyi Emese (Magyarország)

Junior II. Latin (26):
1. Vladislav Tsikhanovskiy, Anastasia Cucer (Ukrajna)
2. Patrik Buda, Silvia Budova (Szlovákia)
3. Boariu Alexandru-Lucian, Bochis-Mutiu Beatrice (Románia)
4. Kope Sandor, Francu Emilia Ioana (Románia)
5. Baranyai Erik Gerhard, Ardelean Daria Alexia (Románia)
6. Urbán István, Urbán Lilla (Magyarország)
...
10. Kovács-Kalic Károly Péter, Farkas Liliana (Magyarország)
12. Kohon Patrik, Kiss Luca (Magyarország)
18. Lehóczki Zsolt, Oláh Csillag (Magyarország)
20. Kovács Péter Benedek, Kovács Kíra (Magyarország)
25. Réthelyi Balázs, Sulyán Lilla Katalin (Magyarország)

Junior II. Standard Open (18):
1. Vladislav Tsikhanovskiy, Anastasia Cucer (Ukrajna)
2. Marita Ciprian Petre, Bumba Oana Tamara (Románia)
3. Urbán István, Urbán Lilla (Magyarország)
4. Batranu Razvan-George, Dica Ana-Maria (Románia)
5. Simon Kralicek, Nela Koskova (Csehország)
6. Oliver Los Chovanec, Jana Klenkova (Csehország)
...
8. Kovács-Kalic Károly Péter, Farkas Liliana (Magyarország)
10. Kohon Patrik, Kiss Luca (Magyarország)
13. Réthelyi Balázs, Sulyán Lilla Katalin (Magyarország)

A TáncSport Magyar Bajnokságok és Hungarian Dance Open eseményei követhetők online ide kattintva.