TáncSport MB 2016: nyolcadszor bajnok a Silvestri, Váradi kettős

A TáncSport Magyar Bajnokságok második versenynapján tizenkét kategóriában küzdöttek a táncosok a magyar bajnoki címekért. A gyerek és junior I. korosztályban a latin és a standard bajnokságot is megrendezték, a senior, az ifjúsági és a junior II. korosztály tíztáncban mérte össze tánctudását, míg a felnőtteknél a latin magyar bajnoki cím talált gazdára. Emellett három kűr kategóriában is győztest hirdettek.

A felnőtt Latin magyar bajnokságon 45 páros indult, az első körből 16 duó jutott egyenes ágon az elődöntőbe, nyolc kettős pedig a redance során biztosította a helyét a legjobb 24 között. Az elődöntőben, majd a középdöntőben a mezőny feleződött, a döntőbe hat páros jutott be, akik között ott volt a tavalyi bajnokság mindhárom érmese, valamint három új duó - habár Hidi Balázs és Karcagi Laura más-más partnerrel tavaly is döntőben táncolt -. A magyar bajnoki címet Andrea Silvestri és Váradi Martina szerezte meg, ezzel a nyolcadik aranyéremmel beérték a Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda kettőst, akik szintén nyolcszor voltak latin táncokban magyar bajnokok. A dobogó második fokára Hidi Balázs és Karcagi Laura állhatott fel megelőzve a tavalyi ezüstérmes Hegyes Bertalan, Kis Violetta párost.

A junior II. tíztánc bajnoka Rischák Balázs és Gálfi Petra lett, míg az ifiknél Rónyai Zoltán és Farkas Boglárka nyert.

A junior I. korcsoportban Urbán István és Urbán Lilla a latin és a standard magyar bajnoki címet is megszerezte.

A gyerek korosztályban is megrendezték a latin és a standard magyar bajnokságot ezen a napon, mindkét bajnoki címet Kiss Zoltán és Pinka Ramóna Franciska vihette haza.

A senioroknál az összevont I-II. korcsoport tíztánc bajnoka Szánthó Péter és Juhász-Szánthó Szilva lett, míg a senior III. korosztályban Savanya László és Savanyáné Árvai Margit mondhatja magát tíztánc bajnoknak.

latin magyar bajnokság

Latin Magyar bajnokság (45 induló):
1. Andrea Silvestri, Váradi Martina
2. Hidi Balázs, Karcagi Laura
3. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta
4. Filotás Márk, Barkóczi Zsófia
5. Forgách György, Sipos Viktória
6. Kaszás Richárd, Foteini Pangea

Senior I-II. Tíztánc Magyar bajnokság (4):
1. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia
2. Szabó Zsolt Mihály, Ónodi-Szabó Valéria
3. Somogyi Péter, Hirháger Médea
4. Lehoczky Miklós Márton, Lehoczkyné Idei Viola Katalin

Senior III. Tíztánc Magyar bajnokság (1):
1. Savanya László, Savanyáné Árvai Margit

Ifjúsági Tíztánc Magyar bajnokság (14):
1. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka
2. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
3. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána
4. Pellei Mihály, Sebesi Daniella
5. Sulyán Bálint Pál, Bálint Nikoletta
6. Mészáros János, Bagóczki Ramóna Mária

Junior II. Tíztánc Magyar bajnokság (6):
1. Rischák Balázs, Gálfi Petra
2. Biri Gábor, Nagy Fruzsina
3. Németh Bálint, Szabó Klaudia Ágnes
4. Krizsán Dominik, Nagy Réka Anna
5. Sziklai Gábor ,Stercz Míra Krisztina
6. Bánáti Marcell, Farkas Noémi

Junior I. Latin Magyar bajnokság (16):
1. Urbán István, Urbán Lilla
2. Belucz Levente Zoltán, Farkas Gréta
3. Kohon Patrik, Kávási Éva
4. Kovács-Kalic Károly Péter, Farkas Liliána
5. Papp Ádám István, Gál Dalma
6. Józsa Márk, Kozma Zorka

Junior I. Standard Magyar bajnokság (10):
1. Urbán István, Urbán Lilla
2. Kovács-Kalic Károly Péter, Farkas Liliána
3. Belucz Levente Zoltán, Farkas Gréta
4. Papp Ádám István, Gál Dalma
5. Kohon Patrik, Kávási Éva
6. Józsa Márk, Kozma Zorka

Gyerek Latin Magyar bajnokság (6):
1. Kiss Zoltán, Pinka Ramóna Franciska
2. Kovács Dávid László, Kiss Beatrix
3. Vajjon Bence, Donka Csenge
4. Annus László, Bényi Hanna Kamilla
5. Sütő Zalán, Markos Nikol
6. Szuromi Roland, Varga Vivien Szimonetta

Gyerek Standard Magyar bajnokság (5):
1. Kiss Zoltán, Pinka Ramóna Franciska
2. Annus László, Bényi Hanna Kamilla
3. Kovács Dávid László, Kiss Beatrix
4. Vajjon Bence, Donka Csenge
5. Szuromi Roland, Varga Vivien Szimonetta

Latin Kűr Magyar bajnokság (2):
1. Hancz Patrik, Hancz Bianka
2. Szalai Máté, Nagy Júlia

Standard Kűr Magyar bajnokság (1):
1. Budai Attila, Barna Lilla

Profi Latin Kűr Magyar bajnokság (1):
1. Gellai Tamás, Vorobchenko Darya