TáncSport MB 2. nap: két címvédés egy búcsúval

2014. február 15-én rendezte meg a Magyar TáncSport Szakszövetség a TáncSport Magyar Bajnokságok második versenynapját, amelyen Gyermek II. Tíztánc, Junior II. Standard, Ifjúsági Latin, Felnőtt Standard, Senior Latin és Profi Latin kategóriában zajlottak a küzdelemek a magyar bajnoki címekért, valamint Latin Rising Star versenyre is sor került.

13 órakor kezdődött a verseny, a 17 óráig tartó délutáni programban a selejtezős, elődöntős küzdelemek zajlottak, amelyet egy kerekesszékes táncbemutató is színesített. 18 órakor az ünnepélyes megnyitó és a párok bemutatása után folytatódtak a küzdelmek, a versenyszámok között több látványos akrobatikus rock'n'roll, csoportos kerekesszékes és latin formációs bemutatót is láthatott a szép számú közönség.

Az először megrendezett Gyerek II. Tíztánc magyar bajnokságonKovács-Kalic Károly Péter, Farkas Liliána kettős szerezte meg a magyar bajnoki címet.

A Junior II. Standard magyar bajnokságon a korosztályban két hete tíztáncban is aranyérmes Kulják Krisztián, Bálint Nikoletta páros bizonyult a legjobbnak megelőzve a Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána, valamint a Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra kettőst.

Az Ifjúsági Latin magyar bajnokságon az elmúlt évekhez képest igen népes mezőnyben Hidi Balázs és Szőke Zsuzsanna megvédte a bajnoki címét. Mögöttük két új páros végzett a dobogón: Horváth Kende Soma és Horváth Zsófia vihette haza az ezüstérmet, míg a bronzérem a Sorin Neagu, Elek Réka kettősnek jutott.

A Felnőtt Standard magyar bajnokságon zsinórban harmadik győzelmét aratta László Csaba és Páli Viktória. László Csabának ez már a 15. standard magyar bajnoki címe volt, 2000 óta senki sem tudott jobb lenni nála ebben a kategóriában itthon. A páros az eredményhirdetésnél ezzek a győzelemmel búcsúzott el az amatőr pályafutástól, a továbbiakban profi versenyeken fognak indulni. László Csaba karján az alig több mint egyéves kislányával, Lénával valamennyi korábbi partnerének is - Németh Anikó, Szögi Szilvia, Mikes Anna - megköszönte a szép éveket és eredményeket. 
A dobogó második fokára akárcsak tavaly, Szepesi József és Farkas Bettina állhatott fel, míg a bronzérem idén is a Hegyes Bertalan, Kis Violetta kettősé lett. A tavalyi ifi standard bajnok Bencze István és Kilin Dóra lett a negyedik, Budai Attila és Barna Lilla megtartotta tavalyi ötödik helyét, míg az először standard bajnoki döntőbe jutó Filotás Márk és Barkóczi Zsófia a hatodik helyen zárt.

A Senior Latin magyar bajnokságon három páros indult el, a Senior II. Latin világbajnoki 5. helyezett Kiss Mihály és Bánkúti Ágnes lett a magyar bajnok, akik korábban már voltak bajnokai ennek a kategóriának.

A szövetség által először megrendezett Profi Latin magyar bajnokságon a Püspöki Dávid, Markó Ágnes duót látta a legjobbnak a pontozói gárda, így ők állhattak fel a dobogó tetejére a négy induló közül.

A Latin Rising Star versenyt a Hetei Máté, Bita Alexa páros nyerte.

felnőtt standard bajnokság

Felnőtt Standard Magyar Bajnokság (27 induló):
1. László Csaba, Páli Viktória (Szilver TSE)
2. Szepesi József, Farkas Bettina (Szilver TSE)
3. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta (Szilver TSE)
4. Bencze István, Kilin Dóra (DanceStation TSE)
5. Budai Attila, Barna Lilla (Valcer TS-Szilver TSE)
6. Filotás Márk, Barkóczi Zsófia (Pro-Art TS)

ifjúsági latin

Ifjúsági Latin Magyar Bajnokság (22):
1. Hidi Balázs, Szőke Zsuzsanna (Valcer TS-DanceStation TSE)
2. Horváth Kende Soma, Horváth Zsófia (Stúdió 2000 TSE)
3. Sorin Andrei Neagu, Elek Réka (Sway TSE)
4. Nagy Máté, Szőke Vivien (Ametiszt TSE-Stúdió 2000 TSE)
5. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka (Szilver TSE)
6. Farkas Gellért, Lissák Laura (Stúdió 2000 TSE)

junior II. standard

Junior II. Standard Magyar Bajnokság (12):
1. Kulják Krisztián, Bálint Nikoletta (Forma TSE)
2. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána (Szilver TSE)
3. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra (Forma TSE)
4. Nagy Márk, Vörös Liza (Szoldance TSE)
5. Szabó Noel Marcell, Mátyus Maja (Valcer TS-Miskolcz-Revital TSE)
6. Szabó Ákos, Czakó Rebeka (Tornádó TSE-Ametiszt TSE)

gyerek tíztánc

Gyerek II. Tíztánc Magyar Bajnokság (5):
1. Kovács-Kalic Károly Péter, Farkas Liliána (Forma TSE)
2. Józsa Márk, Szép Hanna (Ritmo STE)
3. Kohon Patrik, Kávási Éva (Szilver TSE)
4. Urbán István, Urbán Lilla (Szilver TSE)
5. Papp Ádám István, Gál Dalma (Szilver TSE)

senior latin

Senior Latin Magyar Bajnokság (3):
1. Kiss Mihály, Bánkúti Ágnes (Casablanca TSE)
2. Szabó Zsolt, Ónodi-Szabó Valéria (Sway TSE)
3. Nagy István, Dr. Magyar Márta (Oktogon TC)

profi latin

Profi Latin Magyar Bajnokság (4):
1. Püspöki Dávid, Markó Ágnes (Szoldance TSE)
2. Turcsány Gergely, Bendó Csilla (Stúdió 2000 TSE)
3. Curto Martin Daniel, Sebestyén Beáta (Pro-Art TS)
4. Belucz Zoltán, Magera Nikoletta (Sway STE)

latin rising star

Latin Rising Star (20):
1. Hetei Máté Ádám, Bita Alexa Diana (Pro-Art TS)
2. Kurtyán Miklós, Tóth Katalin (Valcer TS)
3. Horváth Kristóf, Szatmári Orsolya Eszter (Pro-Art TS-DanceStation TSE)
4. Sebesi Hunor, Tuba Anna (DanceStation TSE)
5. Bögre János, Ács Nóra (Kner TSE-Stúdió 2000 TSE)
6. Farkas Ádám, Laskovics Petra (Lorigo TSE)