Szakmai fórum és megváltozott szabályzatok

A Magyar TáncSport Szakszövetség 2014. augusztus 23-án – az utánpótlás válogatott keretedzésével egyidőben – nyílt szakmai fórumot rendez Budapesten a versenytánc szakág részére, amelynek témája a 2015-ös versenyszabályzat.

A tagszervezeti képviselők 2014. augusztus 20-áig küldhetik el írásban a versenytánc versenyszabályzat módosításaival kapcsolatos észrevételeiket az mtasz@mtasz.hu e-mail címre. A fórumon a határidőig beérkezett észrevételek átbeszélésére, megvitatására lesz lehetőség. A véglegesített szabálymódosító javaslatok a szeptemberi elnökségi ülésen kerülnek előterjesztésre és elfogadásra.

A hatályos versenyszabályzat 2014. január 1-jén lépett életbe, a letölthető 2015-ös tervezetben – és mellékletekben – a tervezett változtatások piros színnel vannak jelölve.

A fórum időpontja: 2014. augusztus 23. 10 óra

A fórum helyszíne: Arena Event Hall – Budapest, VIII. kerület, Asztalos S. u. 9-12.

A szakmai fórum meghívója és a hozzá kapcsolódó anyagok ide kattintva találhatóak meg.

 

Az elmúlt hónapokban a Magyar TáncSport Szakszövetség több szabályzata is módosult, a felsorolásban a májusi éves közgyűlés után megváltozott vagy megváltozó szabályzatokat soroltuk fel:
- A szövetség alapszabálya 2014. május 23. óta van érvényben.
- Az Igazolási- Átigazolási és Nyilvántartási Szabályzat 2014. június 10-én módosult utoljára, az új rendelkezések június 15-étől hatályosak, azokat a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.
- A hatályos MTáSZ Fegyelmi szabályzat 2014. július 1-jén lépett érvénybe, az előző fegyelmi szabályzathoz képest történt változásokat félkövér, dőlt betűkkel vannak elölve.
- Az új Akrobatikus rock’n’roll versenyszabályzat 2014. szeptember 1-jén lép hatályba.
- 2014. június 10-én lépett hatályba a Versenytánc szakág pontozóbírói és számlálóbírói munkára vonatkozó szabályzata, valamint a Szabadidősport versenyszabályzat.

A hatályos versenyszabályzatok megtalálhatóak az MTáSZ honlapján a Letöltések/Szabályzatok menüpont alatt ide kattintva.

(Forrás: MTáSZ)