Profi Latin vb: elődöntős magyar párosok

Dániában, Horsensben rendezték meg a Profi Latin világbajnokságot, amelyen a profi latin magyar bajnok Püspöki Dávid és Markó Ágnes, valamint a profi latin magyar bajnoki ezüstérmes Turcsány Gergely és Bendó Csilla képviselte Magyarországot.

Sajnos a nemzetközi szövetség oldalán eddig - vasárnap estig - megjelent kevés információ nem helytálló a versenyről, de a Dániából már hazaérkezett Turcsány Gergely beszámolt a kint történtekről.

Az erős mezőnyben mindkét magyar páros az első forduló után a redance-ben folytathatta a táncot, ahonnan továbbjutottak a legjobb 24 közé. Innen már nem kerültek be a középdöntőbe, de Gergő elmondása szerint jól ment a tánc mindegyiküknek, jól érezték magukat a világbajnokságon. A pontos helyezéseiket egyelőre ők sem tudják, ezt a helyszínen sem közölték velük.

profi latin vb

A két páros a hazai szövetség segítségét fogja kérni ahhoz, hogy megtudják a világbajnokság végeredményét, benne a saját helyezésüket. Sajnos nem ez az első eset a profi versenyekkel kapcsolatban, hogy a nemzetközi szövetség nem megfelelő információkat tesz közé. A profi Standard világbajnokság pontos eredményére is hetekig kellett várni.  

A világbajnoki címet a dán színekben versenyző Martino Zanibellato és Michelle Abildtrup szerezte meg - megvédve a tavalyi címét - az orosz Andrey Zaytsev és Elizaveta Cherevichnaya, valamint a szintén orosz Evgeny Stepanov és Alexandra Pakhmutova előtt. A kétszeres világbajnok dánok a győzelem után bejelentették a visszavonulásukat.

Profi Latin világbajnokság (33 induló):
1. Martino Zanibellato, Michelle Abildtrup (Dánia)
2. Andrey Zaytsev, Elizaveta Cherevichnaya (Oroszország)
3. Evgeny Stepanov, Alexandra Pakhmutova (Oroszország)
4. Vitaly Panteleev, Angelina Nechkhaeva (Oroszország)
5. Saverio Loria, Zeudi Zanetti (Olaszország)
6. Daniele Sargenti, Uliana Fomenko (Olaszország)
...
23. Püspöki Dávid, Markó Ágnes (Magyarország)
24. Turcsány Gergely, Bendó Csilla (Magyarország)

(Forrás: WDSF; Fotó: Turcsány Gergely)