Nyolc TOP10-es helyezés a világranglistákon

Egy újabb naptári év kezdődött el, így szokásunkhoz híven kigyűjtöttük, hogyan is állnak a magyar versenytáncosok a világranglistákon. Legnagyobb örömünkre nyolc magyar páros található a legjobb tíz között a kategórájában, és van további három kettős, akik a legjobb húszban vannak. Balogh Csongor és Szabó Anita nevéhez fűződik továbbra is az abszolút legjobb helyezés, másodikok a Senior I. Standard ranglistán, amelyet 2016-ban egy ideig vezettek is.

TOP10-es világranglista helyezéssel büszkélkedhet Andrea Silvestri és Váradi Martina, akik a Latin világranglistán a 7. helyen állnak, a Senior I. Latin világranglistán Kovács Máté és Makai Zsuzsa a 9., Szánthó Péter és Juhász-Szánthó Szilvia a 10., a Senior I. Standard ranglistán a már említett Balogh Csongor és Szabó Anita 2. helye mellett Kemény Tamás és Prinz Nóra az 5. helyen áll, a Senior II. Latin világranglistán Kiss Mihály és Farkas Mónika a 8., a Profi Standard ranglistán László Csaba és Páli Viktória a 3., a Profi Latin ranglistán Süttő Roland és Tombácz Anikó a 7. pozíciót foglalja el.

A TOP20-ban található az Ifjúsági Standard világranglistán Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra a 20., a Senior III. Standard ranglistán Kránicz József és Dobó Erika a 16., a Profi Latin világranglistán Gellai Tamás és Vorobchenko Darya a 14. helyével.

A felnőttek között három párosunk van a legjobb százban latin táncokban - egy duó éppen lemaradt onnan -, és kettő standard táncokban. Az ifiknél és a Senior I. korcsoportban latin és standard táncokban is három-három TOP100-as helyezés van, de a senioroknál további jó helyezések is vannak.

Természetesen a világranglistán elfoglalt pozíció nem feltétlenül tükrözi a valós erőviszonyokat, hiszen vannak párosok, akik kevesebb nemzetközi versenyen vettek részt, így nem gyűjtöttek elég pontot egy jobb helyezéshez. A felnőtteknél és a senioroknál egyébként a hat legmagasabb, az ifiknél a négy legmagasabb pontértékű verseny alapján állítják fel a rangsort.

Latin világranglista (2658 rangsorolt pár):
7. Andrea Silvestri, Váradi Martina
73. Hidi Balázs, Karcagi Laura
91. Zilahi Szabolcs, Czina Boglárka
101. Hegyes Bertalan, Kis Violetta
137. Király Márk, Lissák Laura
193. Kaszás Richárd, Foteini Pangea
252. Szőts Dániel, Egresi Melinda Beatrix
283. Csorba Máté, Haddad Sabrina
360. Popovics Richárd, Dénes Edina
398. Antal Gergő, Hercsik Zsuzsanna
428. Balázs Márk, Keresztszegi Ramóna Maja
507. Pölyhe Máté, Nagy Evelin
521. Török Árpád, Molnár Barbara
676. Pop Vlad Alex, Butor Zsófia
683. Tóth Szilárd, Zsila Andrea
758. Czinege Norbert, Krausz Judit
795. Börzöli Dávid, Kersák Dóra
823. Mészáros Máté László, Füle Krisztina
856. Balogh Csaba, Pető Gabriella
907. Bartek János, Mezősi Daniella
1011. Tiralla Bonifác, Bacsó Henrietta
1016. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
1073. Széles András, Sipos Viktória
1105. Filotás Márk, Szatmári Dorottya
1169. Katona András, Bondár Dóra
1169. Gáspár Patrik, Mátyus Maja
1181. Budai Attila, Barna Lilla
1343. Urbán Tamás, Répás Szilvia
1362. Keresztes László, Bartha Lilla
1362. Lazók Viktor, Papa Ines
1388. Angyal András, Markovics Emese
1388. Suti András Zsolt, Deminger Corinna
1486. Fonyó Sebastian, Törőcsik Tímea
1503. Tóth Barnabás, Juhász Dóra
1520. Petrenkó Tamás, Lévai Doroti
1652. Török Dániel Viktor, Popovics Fanni
1661. Novák István, Sebesi Daniella
1693. Sulyán Bálint Pál, Bálint Nikoletta
1693. Kotymán Arnold, Muzsai Anna
1891. Magyar Sándor, Lévai Luca
1891. Bakos Benjámin, Markó Margit Virág
1917. Hegedűs Dávid, László Kata
1961. Márki Norbert, Balogh Nikolett Evelin
1961. Sárosi Róbert, Monyók Anna
2060. Bődi Dénes, Pap-Gyurits Diána
2060. Karikó-Tóth Tamás, Száraz Evelyn
2060. Koren Dániel, Matyóka Nikolett
2225. Matyi Máté, Tóth Fruzsina
2225. Bécsi Kristóf Patrik, Nagy Éva Alexandra
2225. Csömör Marcell Krisztián, Demeter Csilla
2225. Kézsmárki János, Drahos Fanni
2293. Bencsik Gergő, Sándor Szilvia
2293. Péter Krisztián, Milus Alida
2361. Dajcs Triszten Sámuel, Fekete Krisztina
2361. Schwartz Péter, Lucz Laura
2361. Mizsér Tamás, Fülöp Zsuzsanna
2436. Szegi István Márk, Szegi Andrea

Standard világranglista (2310):
79. Nikita Anikeev, Farkas Bettina
94. Fodor Norbert Csanád, Vaszi Réka
135. Hegyes Bertalan, Kis Violetta
254. Tábori Ármin, Dézsy Klaudia
370. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
389. Popovics Richárd, Dénes Edina
405. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka
409. Sorin Andrei Neagu, Elek Réka
421. Panka Dániel, Panka Dorottya
463. Sulyán Bálint, Bálint Nikoletta
494. Wirth Bence, Várkonyi Dóra
688. Balga Kristóf, Molnár Renáta
692. Csorba Máté, Haddad Sabrina
692. Urbán Tamás, Répás Szilvia
740. Vékony Viktor, Loga Hajnalka Csilla
752. Tejeda Tamás Márk, Várnai Zsófia
759. Kovács István Zoltán, Bakó Barbara
789. Calin Rusnac, Forgó Éva Patrícia
1116. Balogh Csaba, Pető Gabriella
1130. Szegi István Márk, Szegi Andrea
1143. Czuczi Patrik, Késmárki Vanessza
1162. Vigh András, Hornyák Zsófia
1439. Schwartz Péter, Lucz Laura
1709. Budai Attila, Barna Lilla
1907. Bátor Tamás, Fügedi Laura
1907. Karikó-Tóth Tamás, Száraz Evelyn
1907. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána
1907. Köszegi Gergely, Kiss Dorottya
1938. Szabó Gábor Ádám, Benkő Zsuzsanna
1938. Matyi Máté, Tóth Fruzsina
1938. Vincze Ádám, Gallai Anett Katalin
2028. Pintér Tibor, Bertalan Réka

Tíztánc világranglista (275):
50. Hegyes Bertalan, Kis Violetta

Ifjúsági Latin világranglista (1195):
56. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
81. Szabó Ábel Zsombor, Schweitzer Lili
86. Sulyán Bálint, Bálint Nikoletta
230. Rischák Balázs, Gálfi Petra
304. Gál Krisztián, Vörös Liza
383. Rákóczy Zsombor, Józsa Janka
390. Szabó Ádám, Fábián Anna
503. Börcsök Balázs, Németh Laura
548. Novák istván, Sebesi Daniella
631. Sárosi Róbert, Monyók Anna
646. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána
658. Németh Bálint, Szabó Klaudia
783. Guba Marcell, Fruzsa Hajnalka Kata
818. Bacsik Bence, Tóth Melitta
878. Kelemen András Adrián, Zink Zsófia

Ifjúsági Standard világranglista (920):
20. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
69. Sulyán Bálint, Bálint Nikoletta
95. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána
158. Czuczi Patrik, Késmárki Vanessza
127. Rischák Balázs, Gálfi Petra
175. Börcsök Balázs, Németh Laura
280. Rákóczy Zsombor, Józsa Janka
408. Sárosi Róbert, Monyók Anna
512. Kelemen András Adrián, Zink Zsófia

Senior I. Latin világranglista (280):
9. Kovács Máté, Makai Zsuzsa
10. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia
84. Mészáros Zoltán, Mészáros-Buda Dorottya
133. Papp Krisztián Gusztáv, Németh Violetta
162. Kiss Mihály, Farkas Mónika
167. Szilvási Ádám, Kocsis Katalin
190. Cseh István, Ádám Laura

Senior I. Standard világranglista (509):
2. Balogh Csongor, Szabó Anita
5. Kemény Tamás, Princz Nóra
44. Horti Árpád, Fekete Krisztina
122. Orosz László, Király Marianna
186. Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia
224. Halász Barna, Weidinger Ágnes

Senior II. Latin világranglista (339):
8. Kiss Mihály, Farkas Mónika
84. Szabó Mihály Zsolt, Ónodi-Szabó Valéria
260. Nagy István, dr. Magyar Márta

Senior II. Standard világranglista (856):
28. Csiszár Ferenc, Oberhuber Mónika
162. Szabó Mihály Zsolt, Ónodi-Szabó Valéria
184. Asztalos Zoltán, Kissné Szegedi Zsuzsanna
392. Baranyai Szilárd, Illés Enikő
500. Bánfi Antal, Bellágh Mária

Senior III. Standard világranglista (968):
16. Kránicz József, Dobó Erika
134. Králik János, Králik Jánosné
151. Bánfi Antal, Bellágh Mária

Senior IV. Standard világranglista (372):
36. Králik János, Králik Jánosné
68. Bánfi Antal, Bellágh Mária

Profi Latin világranglista (95):
7. Süttő Roland, Tombácz Anikó
14. Gellai Tamás, Vorobchenko Darya
31. Nagymihály Balázs, Horváth Zsófia
49. Kiss Noel, Braun Zsuzsanna

Profi Standard világranglista (114):
3. László Csaba, Páli Viktória
53. Zsom Olivér, Vozár Boglárka

(Feltüntettük azok neveit is, akik már nem táncolnak együtt, vagy abbahagyták a versenyzést. Néhány páros neve korosztályváltás miatt nem szerepel.)

Címkék: