Műkorcsolya: megkezdődött a junior vb Debrecenben

2016. március 16. és 19. között Debrecenben rendezik meg a Junior műkorcsolya és jégtánc világbajnokságot, amelyen a fiúknál Böröcz Máté, a lányoknál Tóth Ivett, a jégtáncosoknál pedig a Kimberly Wei, Illias Fourati, valamint a Marton Villő, Danyl Semko kettős képviseli Magyarországot.

A fiúk rövidprogramjával kezdődött a verseny, 38 korcsolyázó lépett jégre. A magyar színeket képviselő 16 éves Böröcz Máté negyedikként mutatta be a programját, két ugráselemet elrontott, programjára 37.16 pontot kapott, amellyel ugyan megjavította egyéni legjobbját, de vetélytársai közül senkit sem tudott megelőzni. A mai versenyben az orosz Dmitri Aliev végzett az élen 0,4 ponttal megelőzve honfitársát Alexander Samarint, míg a lett Deniss Vasiljevs a harmadik helyről várja a pénteki kűrt, melynek során a rövidprogramban legjobb 24 versenyzőt láthatja majd a közönség.

A párosoknál a rövidprogram után a 15 fős mezőnyben a cseh színeket képviselő Anna Duskova és Martin Bidar több mint öt ponttal vezet az orosz Anastasia Mishina, Vladislav Mirzoev és az ukrán Renata Oganesian, Mark Bardei duó előtt. A párosok csütörtökön este mutatják be a kűrt.

Fiúk, állás a rövid program után (38 induló):
1. Dmitri Aliev (Oroszország) 80.74
2. Alexander Samarin (Oroszország) 80.31
3. Deniss Vasiljevs (Lettország) 78.78
4. Vincent Zhou (Egyesült Államok) 77.31
5. Kevin Aymoz (Franciaország) 75.53
6. Tomoki Hiwatashi (Egyesült Államok) 74.97
...
38. Böröcz Máté (Magyarország) 37.16

Páros, állás a rövid program után (15):
1. Anna Duskova, Martin Bidar (Csehország) 64.71
2. Anastasia Mishina, Vladislav Mirzoev (Oroszország) 59.50
3. Renata Oganesian, Mark Bardei (Ukrajna) 59.30
4. Ekaterina Borisova, Dmitry Sopot (Oroszország) 58.56
5. Chelsea Liu, Brian Johnson (Egyesült Államok) 54.12
6. Bryn Hoffman, Bryce Chudak (Kanada) 52.20

(Forrás: ISU)