Műkorcsolya: 10. hely a lányoknál a szlovén JGP-n

Szlovéniában, Ljubljanában folytatódott a Műkorcsolya és jégtánc Junior Grand Prix-sorozat, amelyen három szakágban - jégtánc, lányok, fiúk - léptek jégre korcsolyázók, a magyar színeket mindegyikben képviselte egy-egy versenyző. Jégtáncban amerikai, a lányoknál és a fiúknál orosz győztest avattak.

Jégtáncban a 15 fős mezőnyben Marton Villő és Danyil Semko egy kevésbé jól sikerült ritmustánc után (ez a korábbi rövidtánc új neve) - amellyel a 15. helyen álltak -,  a kűrben javítani tudott (10. hely), így összesítésben a 12. helyet szerezték meg. A dobogó tetejére az amerikai Avonley Nguyen és Vadym Kolesnik állhatott fel két orosz duó Sofia Shevchenko és Igor Eremenko, valamint Polina Ivanenko és Daniil Karpov előtt.

A Lányok 36 fős mezőnyében a 14 éves Láng Júlia a rövidprogramban és a kűrben is a tizedik legmagasabb pontszámot kapta, ami összesítésbenis a 10. helyhez volt elég élete második Junior Grand Prix versenyén. Az aranyérmet az orosz Anastasia Tarakanova, az ezüstérmet a szintén orosz Anna Tarusina, míg a bronzérmet a koreai Haein Lee vihette haza.

A Fiúknál 24 fős volt a mezőny, a 18 éves Szoboszlai Tamás a rövidprogramban a 24., a kűrben a 23. helyen végzett, így összesítésben a 24. helyen zárt az első Junior Grand Prix versenyén. Az első helyen az orosz Petr Gumennik végzett megelőzve az amerikai Tomoki Hiwatashit és a japán Koshiro Shimadát.

Jégtánc (15 induló):
1. Avonley Nguyen, Vadym Kolesnik (Egyesült Államok) 165.63
2. Sofia Shevchenko, Igor Eremenko (Oroszország) 161.67
3. Polina Ivanenko, Daniil Karpov (Oroszország) 151.69
4. Darya Popova, Volodymyr Byelikov (Ukrajna) 141.77
5. Ellie Fisher, Simon-Pierre Malette-Paquette (Kanada) 141.60
6. Alina Efimova, Alexander Petrov (Egyesült Államok) 131.50
...
12. Marton Villő, Danyil Swmko (Magyarország) 106.28

Lányok (36):
1. Anastasia Tarakanova (Oroszország) 190.05
2. Anna Tarusina (Oroszország) 188.24
3. Haein Lee (Dél-Korea) 180.48
4. Rion Sumiyoshi (Japán) 171.65
5. Tomoe Kawabata (Japán) 167.49
6. Ekaterina Ryabova (Azerbajdzsán) 167.07
...
10. Láng Júlia (Magyarország) 139.46

Fiúk (24):
1. Petr Gumennik (Oroszország) 219.25
2. Tomoki Hiwatashi (Egyesült Államok) 215.16
3. Koshiro Shimada (Japán) 212.95
4. Conrad Orzel (Kanada) 212.94
5. Artur Danielian (Oroszország) 210.49
6. Mark Gorodnitsky (Izrael) 205.19
...
24. Szoboszlai Tamás (Magyarország) 81.44

(Forrás: ISU)