Kemény felkészülés után jöhet a világbajnokság

Az őszi versenyszezon beindult, egymást érik a versenytáncos világversenyek. A hétvégén Franciaországban, Marseille-ben a Tíztánc világbajnokságon Popovics Richárd és Dénes Edina képviseli Magyarországot. A fiatal páros története azért érdekes, mert hat éve ilyenkor még nem is táncoltak versenyszerűen, most pedig magyar ranglistavezetőként őket delegálták a világbajnokságra.

popovics richárd, dénes edina

- Kezdjük a legelején, mikor ismerkedtetek meg a tánccal?
- Általános iskolában jártam tánctanfolyamra, de aztán az éneklés fontosabb lett az életemben – meséli Edina. – Gyerekként az Operaház kórusában énekeltem, és egy kis kihagyás után most is visszajárok a kórusba. Mindig szerettem volna táncolni és ez végül tizenöt évesen jött el. 
- Én Sátoraljaújhelyen kezdtem el táncolni az általános iskolában hétévesen, de ez a heti egy-két alkalom inkább csak szabadidős időtöltés, ismerkedés volt a tánccal – mondja Ricsi. - Aztán Nyíregyházára kerültem középiskolába, ahol egy művészeti iskolában már nagyobb szerepet kapott a tánc a mindennapjaimban, majd egy évvel később már itt Budapesten a Tálentum művészeti iskolában vált végérvényesen az életem fontos részévé.

- A közös pályafutásotok mikor kezdődött?
- 2012-ben tavasszal  kezdtünk el együtt táncolni, az első versenyünk azon a nyáron Zánkán volt. Akkor még csak latin táncokban indultunk. A standard táncokkal 2014. decemberében kezdtünk el foglalkozni és a 2015. évi Budapest Bajnokságon indultunk először E osztályban. – meséli Ricsi.

Latin táncokban öt, standard táncokban kevesebb, mint három éve versenyeznek és végigjárva a ranglétrát ma már a legjobbak közé tartoznak, mindkét táncnemben A osztályosak, a Tíztánc Magyar bajnokságon idén a  4. helyet szerezték meg, és van már ezüstérmük Tíztánc ranglistáról. 2014-ben, 2015-ben a szabályok adta lehetőséget kihasználva többször is indultak ugyanazon a versenyen E és D osztályban is, volt, hogy mindkét osztály versenyét megnyerték.

popovics richárd, dénes edina

- Mióta tudjátok, hogy ti indulhattok a világbajnokságon?
- A nyár elején vált véglegessé, hogy mi mehetünk. Azóta mindent ennek rendelünk alá. Végig dolgoztuk a nyarat, heti hat napon edzünk azóta, naponta kétszer is – válaszol Edina a kérdésre. – Nyaralni sem voltunk az idén, nem fért bele az időnkbe. Szeretnénk a legjobbat nyújtani a világbajnokságon, így visszamentünk az alapokhoz és újra felépítettük a táncunkat. Hetekig gyakoroltuk és tökéletesítettük a mozdulatokat, együtt nem is táncoltunk. Furcsa volt augusztus elején ismét „összeállni”.
- A tánc mellett elkezdtünk komolyan foglalkozni a fizikai erőnlétünkkel és az étkezéssel is – vesz át a szót Ricsi. – Ennek látható eredménye is van, mindketten több kilót leadtunk, izmosabbak, szálkásabbak lettünk.

- Gondolom a jobb kondíció előnyei már az elmúlt hetek versenyein is jelentkeztek. 
- Igen éreztük Zágrábban is (másfél héttel ezelőtt volt a verseny - a szerk.), hogy jobban bírtuk energiával. – mondja Edina.

- Tíztánc versenyen indultatok a horvát fővárosban, hogyan értékelitek az elért eredményt?
- A nevezők névsorát látva gondoltuk, hogy a döntőbe nem tudunk bekerülni, így az volt a cél, hogy minél közelebb legyünk a döntős párokhoz. Sikerült jól táncolni, nem volt rajtunk teher, kihoztuk magunkból a legjobbat aznap, a 8. helyen végeztünk – értékelt Ricsi.
- Én egy kicsit stresszelős vagyok, hajlamos vagyok a külső körülményekre is figyelni, de már kezdem levetkőzni ezt – teszi hozzá párja értékeléséhez Edina. – De most tényleg felszabadultan tudtunk táncolni Zágrábban. Remélem a világbajnokságon is sikerül majd így versenyezni.

- Van már információ a mezőnyről, milyen célokkal vágtok neki a világbajnokságnak? – kérdezem a páros tanárát, Kiss Noelt.
- Általában 40-50 páros körül szokott lenni a létszám, én bízom abban, hogy közel lesznek az elődöntőhöz. Keményen dolgoztak az elmúlt hónapokban, standard táncokban sokat segítette a munkánkat László Csaba és Páli Viktória, latin táncokban Juhász Ágnes, Tóth Szilárd és Vladislav Silde. És itt szeretném megemlíteni Jebelóczki Richárd nevét is, hiszen Edina és Ricsi közös tanítványaink, együtt készítjük fel őket.

- A kemény munka már többször szóba került, mit jelent ez nektek?
Én szeretem magam odatenni az edzésen is, szeretek dolgozni, érezni, hogy fejlődök, fejlődünk – mondja Ricsi. – A versenyzés is jó és az oda vezető út is.

- Milyen céljaitok vannak a jövőben?
- Szeretnénk jól táncolni és egyre jobbak lenni. Hogy ez milyen eredményt jelent számokban kifejezve? Erre nem tudok konkrét választ adni. Természetesen jó lenne magyar bajnoki címet szerezni, de nem a címekben mérjük az eredményességünket. Ha jó érzéssel jövünk le a parkettről, ha megtettünk mindent, ha pozitív visszajelzéseket kapunk, az már elégedettséggel tölt el minket – válaszol Ricsi, aki idén töltötte be a 22. életévét.

- És a tánc mellett mi fér még bele az életetekbe?
- A Táncművészeti Egyetemre is járunk – meséli a 21 éves Edina – és az elején már említettem az éneklést. Szeretek a színpadon lenni a kórusban.
- Én viszont táncolok az Erkelben a Billy Elliott-ban és nagyon szeretem ezt a fajta szereplést is. Más mint a versenyzés, éppen ezért kikapcsolódást is jelent, másfajta feladat ott jól teljesíteni – mondja Ricsi.

pop

Edinát és Ricsit láttam még klubközi versenyeken versenyezni tizenévesként, most pedig két olyan húszas évei elején járó fiatal táncossal beszélgethettem, akik láthatóan tisztelik egymást, van bennük alázat a tánc iránt és nem félnek a munkától és az előttük álló feladatokat is komolyan veszik. Búcsúzóul megnéztem a világbajnokságra készülő ruha terveit – hiszen a táncban a megjelenés is egy fontos szempont –, Kiss Noel a páros edzője olyan latin és standard ruhát tervezett Edinának, amely harmonizál egymással, így a pontozók és a nézők is könnyen megjegyezhetik majd a magyar kettőst. És remélhetőleg az öt és fél éve tartó közös munka még évekig tart majd, egyre jobb eredmények kíséretében.