Ifjúsági Standard Világbajnokság: orosz siker

Schladmingban rendezték meg az idén az Ifjúsági Standard Világbajnokságot, amelyen 34 nemzet 64 kettőse lépett parkettre. Az osztrák városban a magyar színeket a magyar bajnok Hegyes Bertalan, Kis Violetta és a bajnoki ezüstérmes Jéri Tamás, Szepesi Lilla páros képviselte. 

A magyarok az első körből redance nélkül jutottak be a második fordulóba, de onnan már nem jutottak be az elődöntőbe, a legjobb 25 duó közé, a Hegyes, Kis páros a 28-29., a Jéri, Szepesi kettős a 32. helyen végzett. Az elődöntőben szinte csak európai párosok táncoltak, mindössze egy kanadai és egy kazah táncospár nem az öreg kontinensről érkezett. Az oroszoknak, a dánoknak, a románoknak, a moldávoknak, a németeknek, a lengyeleknek, a letteknek és az észteknek pedig mindkét párosa bejutott az elődöntőbe.

A döntőbe hét páros jutott be, és talán nem meglepő, hogy mindkét orosz duó ott volt. És ha már bejutottak meg sem álltak a dobogó tetejéig, az aranyérmet a Evgeny Nikitin, Dana Spitsyna, az ezüstérmet a Valery Pavlov, Ekaterina Karashchuk kettős szerezte meg. A dobogó harmadik fokára a litván Dominykas Granskas, Kotryna Petrosiute állhatott fel.

Ifjúsági Standard Világbajnokság (64 induló):
1. Evgeny Nikitin, Dana Spitsyna (Oroszország)
2. Valery Pavlov, Ekaterina Karashchuk (Oroszország)
3. Dominykas Granskas, Kotryna Petrosiute (Litvánia)
4. Krists Ciapas, Anna Andreicuka (Lettország)
5. Alexandru Ionel, Cordula-Patricia Beckhoff (Németország)
6. Errol Williamson, Zhaniya Zharmenova (Kazahsztán)
7. Antonio Di Salvo, Stefania Guglielmino (Olaszország)
...
28-29. Hegyes Bertalan, Kis Violetta (Magyarország)
32. Jéri Tamás, Szepesi Lilla (Magyarország)

(Forrás: WDSF)