Három magyar páros indulhat a Világjátékokon

2017. július 20-30. között Lengyelországban, Wroclaw-ban rendezik meg a Világjátékokat, amelyen latin és standard táncokban, valamint salsában is indulhat egy-egy magyar páros.

A WDSF (World DanceSport Federation) közzétette azoknak az országoknak a névsorát, akik az egyes szakágakban indulási jogot szereztek a Világjátékokra: Magyarország szerepel a latin és a standard táncok, valamint a salsa listán is.

Latin táncokban a kilencszeres magyar bajnok, világbajnoki 8., Európa-bajnoki 7. helyezett, a világranglistán 7. helyen álló Andrea Silvestri és Váradi Martina lehet ott a 26 fős mezőnyben a nem olimpiai sportágak legnagyobb seregszemléjén a lengyel városban. Andrea Silvestri 2016-ban megszerezte a magyar állampolgárságot, így nincs akadálya a részvételüknek. A Világjátékokon, akárcsak az olimpián csak olyan sportolók indulhatnak egy adott ország színeiben, akik rendelkeznek állampolgársággal is.
Standard táncokban a 24 páros között a többszörös amatőr és profi magyar bajnok, világbajnoki 6. helyezett, a profi világranglistán 2. helyen álló László Csaba és Páli Viktória képviselheti a magyar színeket. A László, Páli páros már nem először vehet részt Világjátékokon, ők ott voltak 2013-ban Kolumbiában, Caliban is, akkor a 11. helyen zártak. (A Világjátékokon amatőr és profi párosok is indulhatnak.)
Salsában Pék Máté és Nagy Edit Lilla lesz a magyar induló. A fiatal páros az elmúlt években remek eredményeket ért el a salsa világbajnokságokon, ennek köszönhetően kaptak indulási jogot a Világjátékokra, ahol 11 másik duóval küzdenek majd a helyezésekért. Wroclaw előtt fontos állomás lesz tavasszal az érettségi is a táncospár életében, majd szeptemberben Kínában, Chengdu városában a Standard Kűr világbajnokságon képviselik a magyar színeket, miután a TáncSport Magyar Bajnokságok első hétvégéjén megszerezték a kategória magyar bajnoki címét.

A táncversenyeket 2017. július 28-án és 29-én rendezik meg Wroclaw-ban a Világjátékokon.

Címkék: