Hajdú Kupa 2014: tíztáncban a Hegyes, Kis kettős nyert

hajdú kupa

2014. május 17-én rendezték meg Hajdúböszörményben a Hajdú Kupa táncversenyt, amelyen a Felnőtt-Ifjúsági korosztálynak Tíztánc, a Junior korcsoportnak Latin, míg a Senior korosztálynak Standard ranglistaversenyt rendeztek. 

Hajdúböszörmény városa és a szervező Valcer Táncstúdió ismét kitett magáért, ami a külsőségeket illeti: szép, elegáns környezetben mutathatták meg tudásukat a táncosok. A jó hangulatról a síppal-dobbal felszerelt "hazai", a Valceres pároknak szurkoló közönség gondoskodott. És a versenyek fordulói között sem volt idő unatkozni, a Valcer Táncstúdió és a Salida TSE színes bemutatói szórakoztatták a publikumot.

A Felnőtt-Ifjúsági Tíztánc ranglistán 10 páros lépett parkettre, a döntőbe hat duó jutott be. A győzelmet a magyar bajnok Hegyes Bertalan, Kis Violetta kettős szerezte meg, ezüsérmes lett Budai Attila és Barna Lilla, míg a bronzérem Rónyai Zoltánnak és Farkas Boglárkának jutott.

A Junior Latin ranglista 14 fős mezőnyében Nagy Márk és Vörös Liza bizonyult a legjobbnak. A fiatal duó Hajdúböszörmény város különdíját is megkapta ezen az estén.

A Senior Standard ranglista 7 indulója közül a Kránicz József, Dobó Erika párost látták a legjobbnak a pontozók.

Felnőtt-Ifjúsági Tíztánc ranglista (10 induló):
1. Hegyes Bertalan, Kis Violetta
2. Budai Attila, Barna Lilla
3. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka
4. Balázs Zsombor, Youseff Adelina
5. Bandi Ferenc, Szabó Patrícia Gréta
6. Paszternák Cristopher, Magnucz Dóra

Junior Latin ranglista (14):
1. Nagy Márk, Vörös Liza
2. Szabó Ádám, Kovács Eszter
3. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána
4. Szabó Noel Marcell, Mátyus Maja
5. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
6. Vígh Roland, Fügedi Laura

Senior Standard ranglista (7):
1. Kránicz József, Dobó Erika
2. Orosz László, Király Marianna
3. Horti Árpád, Fekete Krisztina
4. Asztalos Zoltán, Kissné Szegedi Zsuzsanna
5. Szabó Zsolt, Ónodi-Szabó Valéria
6. Králik János, Králik Jánosné
7. Felméri István, Vajai Rita