Elkezdődött a Blackpool Táncfesztivál

A Blackpool Táncfesztivál a táncosok körében olyan ranggal rendelkezik mint a teniszezőknél Wimbledon. Aki itt nyer, az vitathatatlanul bekerül a legnagyobbak közé. A versenyzők elmondása szerint ez az a verseny, amelyen pályafutása során legalább egyszer mindenkinek indulnia kell. 

Évről-évre több száz páros lép parkettre kategóriánként a legnagyobb hagyományokkal rendelkező táncversenyen, szerencsére az utóbbi években mindig volt magyar résztvevő is.

Az idén rögtön a verseny elején beszámolhatunk arról, hogy az idei latin magyar bajnoki 5. helyezett Lehoczky György, Czina Boglárka páros a Latin Rising Star versenyen sikerrel túljutott a selejtező két fordulóján és ott van a legjobb 261 kettős között, míg a Profi Latin Rising Star versenyen Markó Róbert és Mara Gattanella már a legjobb 49 között jár.

A Lehoczky, Czina kettős a Latin Rising Star első körét is sikerrel vette, így már a legjobb 168 között vannak. A verseny vasárnap folytatódik.

A Profi Latin Rising Star verseny pénteken befejeződött, a Markó, Gattanella duó a legjobb 49 között fejezte be a versenyt. A győzelmet az angol színekben induló Neil Jones, Ekaterina Sokolova páros szerezte meg. Meg kell említenünk egy részben magyar vonatkozású eredményt is: Vaszily Veronika - aki néhány éve állt dobogón a latin magyar bajnokságon - orosz színekben Pavel Zvychaynyy oldalán bejutott a középdöntőbe, a legjobb 12 közé.

A további eredményekről igyekszünk folyamatosan beszámolni.

(Forrás: DancesportInfo.net)