Egyre népszerűbb a társastánc

Jenei Éva szerint a versenytánc, illetve a társastánc egyre népszerűbb, egyre többen döntenek úgy, hogy megtanulnak táncolni, köszönhető ez többek között a táncos tévéműsoroknak. A tánc élsportos változata pedig látványos és izgalmas versenyeket produkál. A Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSZ) versenytáncért felelős elnökségi tagja erről a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egészségtudományi Karának rekreáció-szervezés és egészségfejlesztés szakmai napján beszélt.

Jenei Éva előadásában kiemelte a táncsport olimpiai törekvéseit. Szerinte addig nem lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elfogadott sportág a versenytánc, amíg a pontozási rendszerük nem lesz objektívebb. A műkorcsolyát és a tornát hozta fel példának, ahol a pontozás irányok egyértelműen törekszenek az objektivitásra.

bemutató PTE

Dr. Elbert Gábor szerint az ilyen rendezvényeken az egyetemi hallgatók megismerkedhetnek olyan sportágakkal is, amelyek nincsenek annyira a köztudatban. "Ezen a szakmai napon a nem olimpiai sportágak képviselői szerepeltek. Közvetlen közelről ismerhetnek meg így sportágakat a hallgatók, valamint igazi sikertörténetekről esett szó, és olyan emberekkel is találkozhatnak, akik igazán jó minták, követendő példák, és ezek a mai világban mind ritkák, így nagy értékek" - mondta PTE Egészségtudományi Karának adjunktusaA szakmai napon helyet kapott a Darts-matek, a strandfoci is, valamint egy jó hangulatú kerekasztal beszélgetésen részt vett Horváth Kinga (Európa-bajnok wakeboardos), Majthényi Szabolcs (tizenegyszeres vitorlázó világbajnok) és S. Kovács Ádám (Világjátékok-győztes karatés).