DancewearSeller.com - hamarosan indul!

Néhány nap múlva, 2015. március 15-én elindul a Dancewearseller.com weboldal – amely magyar tulajdonú, de a nemzetközi piacot szeretné kiszolgálni -, amelyen a táncosok eladhatják a már nem használt táncos ruháikat. Az oldal megálmodója Bíró Mátyás, akitől fontos információkat tudtunk meg az oldallal kapcsolatban.

- Mi adta az ötletet, hogy elindítsatok egy ilyen weboldalt? Kik állnak a portál mögött? 
A csapat két fix főből, és külsős segítőkből áll. A fejlesztés részével Varga Tamás webfejlesztő barátom foglalkozik, a marketing és értékesítés részével pedig jómagam. A versenytánccal főleg nekem van kapcsolatom, latin táncokban versenyeztem, B kategóriáig jutottam, azonban 2010-ben befejeztem a versenyzést. A húgom szintén versenyzett és főként innen tudom, hogy milyen nagy probléma a használt táncruhák értékesítése. Az alapötlet így tőlem származik, Tamás pedig látott fantáziát benne, így üzlettársként szállt be a fejlesztési munkálatokba. Mindkettőnknek van főállása, Tamás PHP programozó egy fejlesztő cégnél, én pedig marketingvezető vagyok egy iskolaszergyártó cégnél. Én az utóbbi években az online marketing irányában fejlesztettem magamat, amely hasznos lesz az oldal indulásakor.

- Mi a küldetése, a célja az oldalnak, mit szeretnétek elérni?
Az oldal elsődleges célja, hogy segítsünk a táncosoknak eladni a használt ruháikat. Ehhez egy letisztult, egyszerűen használható rendszert biztosítunk és nem utolsó sorban nagy összeget és energiát fektetünk a reklámozásba. Úgy gondoljuk, hogy csak akkor lehet sikeres az oldal, ha minél többekhez eljutunk és folyamatosan reklámozunk.

- Hogyan fog működni az oldal, és ami valószínűleg mindenkit érdekel kell-e fizetni a ruhák hirdetőinek?
Az oldalra egy gyors regisztrációt követően lehet hirdetéseket feltölteni. Minden felhasználó egyidejűleg 2 ruhát hirdethet teljesen ingyen. Amennyiben többet szeretne egyszerre feltölteni, akkor azért már fizetni kell, viszont fél évig az oldalon lesz a hirdetés. Lehet egyéb extra kiemeléseket vásárolni, amellyel előrébb lehet helyezni, vagy kiemelni az adott hirdetést. Egyébként az oldalon kreditrendszer működik, tehát minden szolgáltatás meghatározott kreditbe kerül, a krediteket pedig csomagokban lehet megvásárolni bankkártyás vagy PayPal fizetéssel.
Fontosnak tartom itt megemlíteni, hogy az oldal azért lesz részben fizetős, mert mint korábban jeleztem, akkor tudjuk sok emberhez eljuttatni a hirdetéseket, ha mi is reklámozzuk az oldalt. Jelenleg nincs olyan oldal, amelyik ezt a stratégiát követné.

- Van-e versenytársa az oldalnak? 
Igen, természetesen vannak versenytársak. Vannak hasonló szolgáltatást nyújtó oldalak és ott van a Facebook is, ahol szintén hirdetik a ruháikat a táncosok. A versenytárs oldalak főként csak kiegészítő szolgáltatásként kínálják a hirdetések feladását, a Facebook pedig 2014 óta visszaszorította a hirdetések elérését. Tehát hiába tölt fel valaki hirdetést egy csoportba, azt csak a tagok egy csekély százaléka láthatja.

- Van-e valami ami a DancewaerSeller.com-ot egyedivé, különlegessé teszi?
Nincs még egy oldal, amelyik főprofilként foglalkozik táncruha apróhirdetéssel. Mi egy dologra fókuszálunk: minél több adás-vétel történjen az oldal segítségével. Továbbá előnyünkre írhatjuk, hogy ismerjük az online trendeket, naprakészek vagyunk és nincs szükségünk külső segítségre a fejlesztéshez, marketinghez.

- Gondolom felmértétek a "terepet", hogy mire van igény, előzetesen hogyan fogadták a táncosok, hogy lesz egy ilyen oldal?
Természetesen készítettünk egy online piackutatást, amely alapján megalkottuk az oldal stratégiáját. Felmértük a fizetőképességet, hogy mi az az összeg, amit rászánnak a táncosok egy hirdetésre, hol hirdetnek leginkább, mennyire elégedettek az eladási rátával stb. Az első visszajelzések szerint kíváncsian várják az indulást!

dancewearseller.com

És ha már magyar cég vagyunk, akkor jöjjön egy kis segítség a magyar táncosoknak: szeretnénk elsőként a magyar versenytáncosoknak lehetőséget adni arra, hogy regisztráljanak az oldalra még a hivatalos indulás előtt, így meghirdethetik a gardróbban porosodó, kihasználatlan táncruháikat. 

A hirdetés feltöltéshez először regisztráció szükséges, amelyet az alábbi titkos linken keresztül lehet elérni: www.dancewearseller.com/user A regisztrációhoz meg kell adni egy email-címet, amelyre küldünk egy aktiváló linket, ezt követően kell megadni az egyéb adatokat és már kész is van a fiók. Március 15-ig az oldal funkciói csak bejelentkezett felhasználók számára elérhetőek, amelyet szintén a fent említett linken keresztül lehet elérni.

Lehet csatlakozni a Facebook oldalunkhoz is, ahol folyamatosan találkozhattok az újonnan feltöltött hirdetésekkel: www.facebook.com/dancewearseller

Mi is kíváncsian várjuk az indulást és sok sikert kívánunk!