Búcsúzott a Latin Carneval a Csillag születiktől

latin carneval

A Csillag születik negyedik szériájának első élő döntőjében a 12 döntős közül elsőként lépett parkettre a Latin Carneval csapata és igazi karneváli hangulatot varázsoltak a színpadra.

A helyszínen lévő nézők hatalmas tapssal jutalmazták a táncukat, a zsűrit azonban most nem sikerült eléggé meggyőzniük. A produkciójukra 20 pontot kaptak, ami végül a 11. helyre volt elég a zsűrinél. De itt az élő műsorban a közönség és a zsűri szavazata együttesen számított, így bízhattak abban, hogy nem lesznek a két kieső között. Sajnos a Latin Carneval nem kapott elég voksot a nézőktől, így búcsúztak a tehetségkutató műsortól. A döntőben így már csak a Quantum XXL képviseli a táncosokat, ők kapták egyébként a zsűritől a legmagasabb pontszámot ezen az estén.

A Latin Carneval produkciója a döntőben:

A csapat minden elismerést megérdemel a kiesés ellenére is, hiszen több ezer jelentkező közül kerültek be a legjobb 12 versenyző közé.