Bernarda Alba háza a flamenco ritmusára

2015. január 30-án mutatják be a békéscsabai Jókai Színházban Béres László rendezésében Lorca utolsó és talán legjobb drámáját a Bernarda Alba házát. A különleges színházi jelrendszert használó előadást átszövi a flamenco tánc világa.

Bernarda Alba (Kovács Edit, Domján Edit-díjas színművész) otthonát - férje halála után - börtönné változtatja, ugyanis a hagyományoknak megfelelően a nyolcéves gyász ideje alatt a kinti világra néző minden ajtó és ablak becsukódik. Ez boldogtalanná teszi a zordon, kemény akaratú asszony és más-más természetű leányai életét. A házban élők nőisége pusztulásra van ítélve, börtönükből az út csak fizikai vagy szellemi szabadságuk teljes feladásához vezet. A Halálkatlanból csak holtan, vagy tébolyultan lehet szabadulni.

Federico García Lorca Bernarda Alba háza című művének próbái három hónapja folynak, ez rendkívül intenzív és hosszú felkészülésnek számít a színházi körökben. A Jókai Színház flamenco-lázban ég, a színészek a táncteremben izzadnak, a folyosókon spanyolgitár-muzsika szól. Flamenco‑szakértő tanárt kértek fel koreográfusnak az előadáshoz Bajnay Beáta táncművész személyében, hiszen Béres László rendező elsősorban táncmozdulatokra, képekre - és kevésbé szövegre - adaptálta a Lorca‑művet.

Az Andalúziában játszódó történetet átszövi a spanyolos temperamentum: szenvedély, tűz, féltékenység, tánc, gyász és magány. Nyelvezete a rövid és tömör replikákra lecsupaszított lorcai szöveg és a flamenco világának (tánc, zene, ének) találkozásából születik meg. Ebben a színházi jelrendszerben egyformán fontos a hang, a gesztus, a ritmus és a látvány. Az előadás "halálkatlan" díszletét a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas díszlettervező, Székely László álmodta meg, a tanítványa, Bodnár Enikő pedig a jelmezeket tervezte. 

A színpadon az egyetlen férfi szereplő, Pepe Romano bőrében Vadász Gábor látható, aki énekel és szintén flamencot táncol. Karakterét eredetileg nem írta a műbe Lorca, csak beszélnek róla a szereplők, de ebben a színpadi változatban meg is elevenedik, mint egy szimbólum, éppúgy, mint az ugyancsak megelevenedő falu népe, ami a megbéklyózó normarendszert diktálja.

A január 30-i bemutató és a január 31-i díszbemutató után egész februárban láthatja a darabot a közönség a békéscsabai Jókai Színházban.

(Forrás: Sz. Kovács Viktória - Békéscsabai Jókai Színház)

Címkék: