Ballroom Ballet tréning – a még jobb táncért

Székely Szilveszter neve sok táncosnak ismerősen csenghet, hiszen találkozhattak vele a versenytáncos válogatott keret edzésein, és jelenleg is több hazai klub munkáját segíti a kiváló fiatal táncművész. És remélhetően a következő hónapokban még többen megismerik a nevét az általa létrehozott Ballroom Ballet tréningnek köszönhetően.

És mi az a Ballroom Ballet tréning? Ha röviden akarjuk megfogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy egy olyan, a klasszikus balettra épülő tréning, amely kifejezetten a versenytáncosokra lett szabva. És ezt egy olyan táncművész tolmácsolásában kapják meg a résztvevők, aki maga is versenytáncolt évekig, klasszikus balett képzésben is részesült több éven át, és fiatal kora ellenére színházi, színpadi rutinja is bőven van. Még a főiskolai szakdolgozatát is a versenytáncosok balettképzéséről írta. És mire számíthatnak a résztvevők ezen a tréningen? Kemény, szigorú órára, fegyelemre.

székely szilveszter

Székely Szilveszter: Junior Prima Díjas táncművész (2014). A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola után elvégezte a Magyar Táncművészeti Főiskolát, a Bozsik Yvette Társulat vendégművésze, évekig versenytáncolt.

Ha munkáról, vagyis jelen esetben táncról van szó, Székely Szilveszter nem ismer tréfát - miközben magánemberként egy nagyon nyitott, lendületes és pozitív személyiség -, mert pontosan tudja, hogy mit szeretne elérni és tesz is ezért. Jelenleg többek között együtt dolgozik a Paul Moldovan, Cristina Tatar román párossal, akik latin táncokban ifjúsági és U21-es világbajnokok, júliusban a felnőtt Európa-bajnokságon a 11. helyen végeztek és a latin világranglistán a 15. helyen állnak. De az osztrák színekben versenyző Sebesi Hunor, Jaroslava Huber kettősnek is sokat segít a versenyekre való felkészülésben. De említhetnénk sok-sok magyar táncost is - például Mikes Annát, Kaszás Orsolyát, Czina Boglárkát, Zilahi Szabolcsot - akik az elmúlt években megfordultak a kezei alatt Kiskunhalastól Veresegyházon át Budapestig. Tanítványai közé tartozik az a Pék Máté, Nagy Edit Lilla páros is, akik tavaly novemberben a Liberecben megrendezett divat-, modern-, kortárs- és versenytánc világbajnokságon kilenc aranyérmet nyertek.

Amikor arról beszélgetünk, hogy kinek van szüksége a Ballroom Ballet tréningre, hamar kiderül, hogy minden versenytáncosnak. Aki magas szinten szeretné művelni a versenytáncot, annak mindenképpen el kell sajátítani a megfelelő balett alapokat, mert a helyes balett technika alapjaiban változtat pozitívan egy táncos tartásán, mozdulatain és ezáltal az eredményein. Talán senkinek nem kell ecsetelni az orosz táncosok eredményeit, amely köszönhető az Oroszországban folyó komoly balettképzésnek is. De talán nem meglepő az sem, ha azt mondjuk, hogy egy hobbi táncos is hasznát veheti a balett alapoknak, hiszen egyszerű gyakorlatok elsajátításával és rendszeres ismétlésével megerősítheti például a bokáját, a hátizmait és ezzel elkerülhet néhány kellemetlen sérülést.

A balett hallatán egyébként először talán a fegyelem, a szigorúság jut eszébe az embernek, de aztán bevillannak a finom kecses mozdulatok, az elegancia is. Nagyon sokat kell azonban dolgozni a látható eredményekért, éppen ezért nagyon fontos kihangsúlyozni a rendszerességet, hiszen egy alkalom, vagy néha-néha egy-egy óra nem hoz, nem hozhat olyan fejlődést, mint a rendszeres tréning, a folyamatos gyakorlás. Éppen ezért Székely Szilveszter azokat várja a tréningre, akik valóban komolyan gondolják, hogy szeretnék jobbá, szebbé tenni a táncukat, fejlődni akarnak és ezért hajlandóak megtenni mindent.

Az első Ballroom Ballet tréning időpontja: 2016. augusztus 26. 18 óra

A helyszín: Táncosok klubja - Duna Pláza, Budapest, XIII. kerület, Váci út 178.

A következő alkalom: 2016. szeptember 2. péntek

Keresd és kövesd a Ballroom Balletet a Facebookon is!