A László, Páli kettős a Világjátékokon is bizonyíthat

A magyar táncsport meghatározó alakja László Csaba Páli Viktóriával kvótát szerzett a 2013-as Világjátékokra, amelyet a kolumbiai Caliban rendeznek meg. A standard táncok kategóriájában induló páros 2011-ben kezdte el a közös munkát, és azóta több nagy nemzetközi versenyen bizonyítottak. Legnagyobb sikerüket idén ősszel könyvelhették el, miután a hongkongi Standard Világkupán ezüstérmesek lettek.

László Csaba jövőre harmadszor vesz részt Világjátékokon. A szentesiek táncosa 2005-ben Szögi Szilviával lépett parkettre Duisburgban, 2009-ben pedig Mikes Annával versenyzett Kaohsiungban.

"Felemelő, és egyben megtisztelő érzés, hogy harmadszor is csapattag lehetek. Madridban kezdjük a szezont, már januárban. Azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb formába kerüljünk a Világjátékokra. Kíváncsi vagyok, hogy a dél-amerikaiak milyen versenyt rendeznek. Az előző két játékokon magasra került a léc. Duisburgban is, de különösen Tajvanon fantasztikus táncsportos rendezvények voltak. Kaohsiungban több mint 10 ezren tapsoltak a latin és standard versenyeken" - mondta László Csaba.

Domokos István szerint nem volt kérdés, hogy ki kapja az egyetlen Magyarországnak szánt Világjátékok-kvótát a sportágban. "A páros jelenleg a legmagasabban jegyzett magyar duó. A világranglistán a 23. helyen vannak, ők a magyar bajnokok és több nemzetközi viadalon értek el kimagasló eredményt" - nyilatkozta a hazai szövetség főtitkára.

A szentesi Szilvert erősítő László, Páli kettős csapattaggá válásával szépen színesedik a paletta az alakuló magyar küldöttségben. Az eddigi információk szerint ugyanis ritmikus gimnasztikában, erőemelésben, maratoni kajak-kenuban és búvárúszásban lesz magyar induló a 2013. július 25-én kezdődő Világjátékokon.

(Forrás: Nem olimpiai sportágak Sajtószolgálat, Fotó: Szilver TSE)