A hazai versenytánc ranglisták állása

A Magyar TáncSport Szakszövetség frissítette a hazai ranglisták állását az első félévi versenyek után. A rangsort a magyar bajnokságon, a hazai ranglistaversenyeken, a hazai rendezésű WDSF-versenyeken és az országos bajnokságon elért eredmények után járó pontok alapján állították fel.

A legtöbb páros a felnőtt latin ranglistán szerepel, itt 53 kettőst rangsoroltak. A legrövidebb a senior korosztályok ranglistája, de mindenképpen örömre ad okot, hogy egyre több az örökifjú versenyző itthon, ebben az évben - először a szövetség története során - már ranglistaversenyt is rendeztek számukra. Ebben az évben a junioroknál is külön van Junior I. és Junior II. ranglista, ahogyan év elején magyar bajnokságot is külön rendeztek a két kategóriában.

A latin és tíztánc rangsorokban nagy meglepetések nincsenek, azok a párok szerepelnek a legjobbak között, akik a bajnokságon, a ranglistákon rendszerint döntőben vagy középdöntőben táncolnak. A felnőtt standard ranglistán azonban talán kisebb meglepetés, hogy a Tábori, Dézsy páros áll az élen. Első helyüket többek között a Szőke Tisza versenyen elért jó eredményüknek (döntőben táncoltak) is köszönhetik. 

Latin ranglista:
Felnőtt (53 rangsorolt pár):
1. Nagymihály Balázs, Szalai Ágnes
2. Süttő Roland, Tombácz Anikó
3. Andrea Silvestri, Váradi Martina
4. Filotás Márk, Barkóczi Zsófia
5. Forgách György, Sipos Viktória
6. Suti András Zsolt, Deminger Corinna

Ifjúsági (22):
1. Hidi Balázs, Szőke Zsuzsanna
2. Horváth Kende Soma, Horváth Zsófia
3. Farkas Gellért, Lissák Laura
4. Perendi Mátyás, Maximilián Bernadett
5. Nagy Máté, Szőke Vivien
6. Koren Dániel, Matyóka Nikolett

Junior II. (26):
1. Nagy Márk, Vörös Liza
2. Szabó Ádám, Kovács Eszter
3. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána
4. Kulják Krisztián, Bálint Nikoletta
5. Szabó Noel Marcell, Mátyus Maja
6. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra

Junior I. (12):
1. Biri Gábor György, Nagy Fruzsina
2. Rischák Balázs, Dajka Csenge
3. Hegyi Dániel András, Nagy Fanni Orsolya
4. Krizsán Dominik, Nagy Réka Anna
5. Dézsi Csaba, Zsigmond Angéla
6. Szabó Robin László, Hottó Lili

Senior (5):
1. Szabó Zsolt, Ónodi-Szabó Valéria
2. Kiss Mihály, Bánkúti Ágnes
3. Krizmanics Ferenc, Máriné Patton Klára
4. Nagy István, Dr. Magyar Márta
5. Somogyi Péter, Hírháger Médea

Senior II. (2):
1. Kiss Mihály, Bánkúti Ágnes
2. Krizmanics Ferenc, Máriné Patton Klára

Senior III. (1):
1. Nagy István, Dr. Magyar Márta

Profi (3):
1. Püspöki Dávid, Markó Ágnes
2. Turcsány Gergely, Bendó Csilla
3. Gellai Tamás, Vorobchenko Darja

Standard ranglista:
Felnőtt (37):
1. Tábori Ármin, Dézsy Klaudia
2. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta
3. Filotás Márk, Barkóczi Zsófia
4. Budai Attila, Barna Lilla
5. Kósa András, Prozlik Anna
6. Kemény Tamás, Princz Nóra

Ifjúsági (13):
1. Sági István Balázs, Forgó Éva Patrícia
2. Győrbíró Dávid Márk, Nichter Krisztina
3. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka
4. Sorin Andrei Neagu, Elek Réka
5. Kiss Olivér, Laskovics Petra
6. Letenyei Levente, Artner Petra

Junior II. (21):
1. Kulják Krisztián, Bálint Nikoletta
2. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
3. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána
4. Nagy Márk, Vörös Liza
5. Szabó Ákos, Czakó Rebeka
6. Sárosi Róbert, Tóth Emília

Junior I. (10):
1. Rischák Balázs, Dajka Csenge
2. Biri Gábor György, Nagy Fruzsina
3. Dézsi Csaba, Zsigmond Angéla
4. Krizsán Dominik, Nagy Réka Anna
5. Bereznyai Martin, Juhász Jázmin
6. Keresztes Szabolcs, Cserni Enikő

Senior I. (11):
1. Horti Árpád, Fekete Krisztina
2. Orosz László, Király Marianna
3. Kránicz József, Dobó Erika
4. Szabó Zsolt, Ónodi-Szabó Valéria
5. Balogh Csongor, Szabó Anita
6. Cseh István, Ádám Laura

Senior II. (2):
1. Kránicz József, Dobó Erika
2. Felméri István, Vajai Rita

Senior III. (1):
1. Felméri István, Vajai Rita

Senior IV. (1):
1. Králik János, Králik Jánosné

Profi (4):
1. László Csaba, Páli Viktória
2. Zsom Olivér, Vozár Boglárka
3. Püspöki Dávid, Markó Ágnes
4. Kósa István, Lucz Lejla

Tíztánc ranglista:
Felnőtt (22):
1. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta
2. Filotás Márk, Barkóczi Zsófia
3. Kósa András, Prozlik Anna
4. Balázs Zsombor, Youssef Adelina Stephanie
5. Budai Attila, Barna Lilla
6. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka

Ifjúsági (12):
1. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka
2. Sági István Balázs, Forgó Éva Patrícia
3. Alessandro Bidinat, Haddad Sabrina
4. Kiss Olivér, Laskovics Réka
5. Letenyei Levente, Artner Petra
6. Sorin Andrei Neagu, Elek Réka

Junior II. (21):
1. Nagy Márk, Vörös Liza
2. Mészáros Bence Levente, Balanescu Liliána
3. Szalai Dénes Ferenc, Balla Petra
4. Kulják Krisztián, Bálint Nikoletta
5. Szabó Ádám, Kovács Eszter
6. Mészáros János, Bagóczki Ramóna

Junior I. (10):
1. Rischák Balázs, Dajka Csenge
2. Biri Gábor György, Nagy Fruzsina
3. Dézsi Csaba, Zsigmond Angéla
4. Bereznyai Martin, Juhász Jázmin
5. Krizsán Dominik, Nagy Réka Anna
6. Iványi Dávid Alex, Peták Magdolna

 

Formáció:
Latin-mix (8):
1. Gála TE 'A'
2. Gála TE 'B'
3. Bonita TSE
4. Savaria TSE
5. Botafogo TE
6. Dudance TE
7. Freedance TSE
8. Tendance TSE

Standard-mix (3):
1. Szilver TSE
2. Ködmön TSE
3. Forma TSE

A teljes ranglisták az MTáSZ honlapján ide kattintva érhetők el.