5 előadással ünnepel az 5 éves Duda Éva Társulat

Öt éves a Duda Éva Társulat, a jeles alkalmat egy ötnapos fesztivállal ünneplik meg. 2014. október 1-5. között az eddigi legjobb előadásokat láthatja a közönség a MU Színház valamint a MOM Kulturális Központ színpadán az évad nyitásaként.

Az előadások:

2014. október 1. 20 óra - MU Színház
VIRTUS - special edition - cirkusz és a tánc
A Virtus az első olyan magyar produkció, amely a kortárs tánc és az underground cirkuszi világ ötvözéséből született, lendületes élő zenével, a színházi tér számos síkját kihasználva, sajátosan magyar ízzel.

Az előadás után koncert és opening party

2014. október 2. 20 óra - MU Színház
FAUN - víz és a tánc UTOLSÓ ELŐADÁS!
A Faun misztikus és mitológikus szélsőségek irányába vezet, ahol a fantázia elvarázsolt, fenyegető világa kap teret. A legendás múlt századbeli előadás látványos és korszerű adaptációja, egy vízzel borított térben.  

2014. október 3. 20 óra - MU Színház
AFTER - thriller és a tánc UTOLSÓ ELŐADÁS!
Maga a fogalom: a család, mint a társadalom alapvető pillére, a „normális” életforma alapja, egyre inkább értékét veszti a társadalomban. Ennek sok oka van: az egyre jobban előtérbe tolakodó egyéni jogok, az önzésre ösztökélő média, a változó munkavállalási körülmények, és még sorolhatnánk. Egy tanulság egész nyilvánvaló: a párok egymáshoz való viszonya és a család érdekei eltávolodtak egymástól.

2014. október 4. 20 óra - Mu Színház
LUNATIKA - álom és a tánc UTOLSÓ ELŐADÁS!
Az előadás belehelyezi a táncosokat és a nézőket egy különös környezetbe, melyben a tegnap, a ma és a holnap ütköztetése és találkozása történik. A darabot akár fiktív időutazásnak is nevezhetjük, ahol egyszerre mindhárom sík egymás mellett terem, miközben az ébrenlét és az álom határán egyensúlyozunk. 

2014. október 5. 19 óra - Mom Kulturális Központ
Flashback: EGY KIÁLLÍTÁS KÉPEI - politika és a tánc
Az előadás alapja Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című műve, mely fontos lenyomata egy korszaknak és életérzésnek. Mai szemmel és érzékekkel fogalmazzuk újra a múltat idéző zenei tételeket, letűnt korok világát rajzoljuk át, melyek a hatalom és az elnyomás képeit villantják fel.

További információ a Duda Éva Társulat honlapján.

(Forrás: Duda Éva Társulat)