Ötödször is bajnok Andrea Silvestri és Váradi Martina

latin magyar bajnokság

A szombati nagyszerű versenynap után vasárnap ismét remek volt a hangulat Óbudán, a Folyondár Sport és Tánccentrumban, ahol teltház előtt a felnőttek a latin, a juniorok az ifik és a seniorok pedig a standard bajnoki címért léptek parkettre ezen a napon. A versenytáncot akrobatikus rock'n roll színesítette az egyes fordulók között, hatalmas tapsot kaptak a szakág jeles képviselői. De ne feledkezzünk meg a parkett tisztításért felelős úriember látványos mozdulatairól sem, az ő teljesítménye is kiváltotta a közönség elismerését. És hatalmas tapsot kaptak a közelmúlt bajnokai is - akiket név szerint mutattak be -, a legnagyobbat a világ- és Európa-bajnok Törökgyörgy Melinda kapta. 

latin bajnokok a közelmúltból

A felnőtteknél Andrea Silvestri és Váradi Martina megszerezte az ötödik bajnoki aranyérmét, mögöttük a szintén olasz-magyar vegyespáros, a tavalyi ezüstérmes Stefano Vidoni, Tóth Orsolya kettős végzett a második helyen, míg a harmadik helyet a Nagymihály Balázs, Szalai Ágnes duó szerezte meg. Ők egyébként más-más partnerrel már álltak dobogón latin magyar bajnokságon.

Az ifiknél ugyanaz lett a végeredmény a dobogósokat tekintve mint tavaly: Hegyes Bertalan és Kis Violetta a dobogó legfelső fokára állhatott fel megelőzve a Jéri Tamás, Szepesi Lilla duót. A harmadik helyen Kis Vencel és Bori Ildikó végzett. Hegyes Bertalan és Kis Violetta így mindhárom ifi bajnoki címet begyűjtötte idén is és ők a tíztánc felnőtt bajnokai is.

A junioroknál a tavalyi ötödik helyezett Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka páros nyerte a bajnoki címet a Wicha József, Purda Réka duó előtt, a harmadik helyet Katona András és Kovács Klára Nikoletta szerezte meg.

A senioroknál két páros indult a bajnokságon, a pontozóbírók a Cseh István, Ádám Laura kettőst látták jobbnak, nekik jutott az aranyérem, míg a Papp Tamás, Kántor Nóra duónak az ezüst.

Felnőtt Latin Magyar Bajnokság (41 induló):
1. Andrea Silvestri, Váradi Martina
2. Stefano Vidoni, Tóth Orsolya
3. Nagymihály Balázs, Szalai Ágnes
4. Kovács László, Kelemen Erika
5. Köcse György, Molnár Andrea
6. Süttő Roland, Tombácz Anikó

Senior Standard Magyar Bajnokság (2 induló):
1. Cseh István, Ádám Laura
2. Papp Tamás, Kántor Nóra

Ifjúsági Standard Magyar Bajnokság (11 induló):
1. Hegyes Bertalan János, Kis Violetta
2. Jéri Tamás, Szepesi Lilla
3. Kis Vencel, Bori Ildikó
4. Horváth Kende Soma, Karcagi Laura
5. Streit Andor, Zsdrál Olivera
6. Borda Ádám, Korom Eszter

Junior Standard Magyar Bajnokság (13 induló):
1. Rónyai Zoltán, Farkas Boglárka
2. Wicha József, Purda Réka
3. Katona András, Kovács Klára Nikoletta
4. Kulják Krisztián, Bálint Nikoletta
5. Pellei Mihály, Hercsik Zsuzsanna
6. Tisza Dániel, Haddad Sabrina