Tánc a Cirkuszok éjszakáján

2013. július 13-án rendezik meg a Cirkuszok éjszakáját a Fővárosi Nagycirkuszban és három vidéki helyszínen. A program szombaton 19 órakor kezdődik és éjfélig tart.

A "hagyományos" cirkuszi számok - bohócok, artisták, idomított állatok - mellett Budapesten a tánc is szerepet kap a műsorban: két remek versenytáncos, Köcse György és Kovács Krisztina, valamint a HuN KuN Táncegyüttes a 23 órakor kezdődő varietében igyekszik majd a tánc varázslatos világába elkalauzolni a nézőket. Ebben az órában lesz táncos akrobatika is, a Varga duett jóvoltából.

A Balaton mellett Zamárdiban, Balatonlellén valamint Balatonfüreden várják azokat, akiket érdekel a cirkusz világa. Utóbbi helyszínen 23 órától a porond táncparketté alakul, a közönség együtt táncolhat az Eötvös cirkusz artistáival.

A rendezvényre a belépőjegy 2.000 Ft. 

(Forrás: Fővárosi Nagycirkusz Sajtóosztály)